semmi komoly

a hercegnő a komcsi kastélyában elmélkedik 

Lassan már részegen sem tudom megtalálni magam,

csak a szégyen van és a tűrhetetlenül fojtogató belsőm,

az élethalál melankolikus áttűnései és

a közülük kiszivárgó betonpuha szavak,

 

amikről már tényleg nem tudom, hogy

én mondom-e, vagy valaki más.

szomorú akarok lenni, el akarok sorvadni a legkényelmetlenebb kanapén,

mert felejteni soha nem fogok.

 

jól esik emlékezni a szépre, és fáj az, ami fáj,

és ezzel nem is lenne semmi gond, ha nem ölné meg

azt a sejtközötti térben maradt hajszálnyi emberséget,

ami rácsavarodott egy borospohárra, amit elmostam.

 

azután kinyitottam a szekrényt, és a kagylóba esett

egy pohár. szilánkokra tört. nem tudom, milyen pohár volt.

(2019. június 6.)

az elmúlhatóságról 

az egyetlen tükörben nézem

lilaszeder fekete foltokat

mert nem bír elhallgatni

madarak fészkelnek a torkában

és azóta felhőkből szopja az anyatejet

meghal egy tűzijátékban

menj, most már idegesítesz

menj, menj, menj

a p.csába

ha nem akarsz találkozni vele, akkor menj

könyörgöm

 

és akkor egyik napról a másikra

 

és azóta is

 

és azóta se

(2019. június 19.)