Explicit semmi

Hullámvonal

 

Émelyítő lassúsággal fullad meg,

de nem kérdez és nem válaszol.

Haszontalan gyapjúmenedék a gondolatok mögött,

azon is túl –

a meghalás gyönyöre.

Kínzó pontossággal, türelmes mozdulatokkal

önti el a vér a homlokot.

Puha pamutmellkasba ütközik az ököl,

hogy az alvadt öl forróságát felválthassa

hideg beton, éjjeli pad az utcán,

vaskorlátok a bordák körül.

Reszkető térd – a gyilkosság

elkerülhetetlen, ha a gondolata felmerül.

A gyilkos mindig fél.

Jupiter kisasszony hallgat, vörös

légszomja terjed centrifugálisan,

az összekulcsolt ujjak ellágyulnak,

majd tériszony, rettegés – valami nem enged.

A gyöngyöző vércseppeket nézi,

és elfordítja a fejét.

a hercegnő a komcsi kastélyában elmélkedik 

Lassan már részegen sem tudom megtalálni magam,

csak a szégyen van és a tűrhetetlenül fojtogató belsőm,

az élethalál melankolikus áttűnései és

a közülük kiszivárgó betonpuha szavak,

 

amikről már tényleg nem tudom, hogy

én mondom-e, vagy valaki más.

szomorú akarok lenni, el akarok sorvadni a legkényelmetlenebb kanapén,

mert felejteni soha nem fogok.

 

jól esik emlékezni a szépre, és fáj az, ami fáj,

és ezzel nem is lenne semmi gond, ha nem ölné meg

azt a sejtközötti térben maradt hajszálnyi emberséget,

ami rácsavarodott egy borospohárra, amit elmostam.

 

azután kinyitottam a szekrényt, és a kagylóba esett

egy pohár. szilánkokra tört. nem tudom, milyen pohár volt.

(2019. június 6.)

az elmúlhatóságról 

az egyetlen tükörben nézem

lilaszeder fekete foltokat

mert nem bír elhallgatni

madarak fészkelnek a torkában

és azóta felhőkből szopja az anyatejet

meghal egy tűzijátékban

menj, most már idegesítesz

menj, menj, menj

a p.csába

ha nem akarsz találkozni vele, akkor menj

könyörgöm

 

és akkor egyik napról a másikra

 

és azóta is

 

és azóta se

(2019. június 19.)

miért pont ez?ugye, mennél már haza?

átlagosan hány poharat törnek el?

megd_gtad?

ezeket kérdeztem,

néha meg hallgattam.

és te szégyellted magad

amiatt, ahogy viselkedtem.

pedig csak úgy csináltam,

mintha nem látnám, 

hogy mennyit mosolyogsz,

mikor én is ott ülök melletted.

nem érted, hogy mi miért,

és meg sem próbálhatom

elmondani.

jó d_gást, ha hazamentek.

köszi, nektek is.

mióta bejöttem bőgök

szagolom és félrelököm a ruháidat

egyre kevésbé szeretsz

és ezt el kell fogadjam

ennél már csak rosszabb lesz

egyre némább

egyre istentelenebb töviskoszorú

majd összedőlök én is

vagy szétroppant

a keresztre feszített kényszerzubbony

ennél már csak egyre kevésbé fogsz szeretni

és én egyre több mindent megbocsátok

és egyre jobban látom hogy senki se az aki te vagy

és én se vagyok az nélküled aki vagyok

pedig lehet jobb lett volna annak maradnom

már be se kulcsolom éjjel az ajtót

le se mosom a kagylóról a levágott szakálladat

nem is érdekel ha éget a víz mert rossz a bojler

vagy ha belátnak amikor pucér vagyok mert még mindig nincs normális függönyünk

mióta bejöttem fürdök vagy szagolom a ruháidat

túl tiszta alig izzadtál bele

én meg rothadok el a láztól

és egyre forróbb lesz

és egyre forróbb

és ennél már csak egyre kevésbé fogom szeretni magam

alapértelmezett létezésmódomból néha kirázza a tudatomat a vergődő eső. Természetes, hogy élek, és élni és haldokolni talán szebb, mint tényleg elaludni. Aludni. Olyan jó volt ma a félig-magányomban folydogálni a kora reggeli tűzszünetben. olyan abszurd kimondani, hogy "csend"; leírni elviselhetőbb. Én az életet is jobban le tudom írni, mint kimondani. Sokféle írásom van, és mindegyik egy teljesen másik gyermeké

egy 

aki vagyok.//múlt.//jövő.