Klaudia hangja

Homokozó, aranybánya,
kisfiúknak ott a vára,
kislányoknak gyöngy van benne,
drágakô is van ott rejtve.


Minden nap az óvodában
versenyezünk izzó lázban.
Ásni tovább, alább, alább,
ahol a föld a legpuhább.


Nini, mi csillog a mélyben,
szitaásom közepében?
Ott egy piros, kék és zöld kő,
pici játék, oly billegő.


Itt egy golyó, meg egy gyémánt,
amott villog arany fémpánt.
Óvótündér titkos keze,
kincseket itt s amott rejte.


Az anyutól olyat kérek,
legyen nagyobb a nadrágzseb,
betehessek sok-sok kincset,
homokból ha viszem mindet.




Homoktündér sosem csaló,
ad, mi gyerekeknek való.
Gyűjtögetünk harsonázva,
jer te is Homokországba!

Nyáu úrfi felöltözött,
cicanyakkendőt is kötött,
öltönyébe is belebújt
bajszot pödört, púderbe nyúlt.


Vasárnap van, szól a harang,
megzendül az orgonahang,
cica fiú el is indul,
templomba megy, nagyon izgul.


Először megy tornyos házba,
azért van ő oly nagy lázban.
Mit lehet ott enni, inni,
mit lehetne hazavinni?


Megérkezik a sokaság,
bajszos úrunk besomfordál,
amit hall az úgy meghatja,
könnyeit is csalogatja.


Ám ekkor hát mit lát szeme,
Cini egér őkegyelme,
lábak alatt kergetőzik,
felmászik a mennyezetig.


Nosza rajta, Nyau úrfi!
Hogy lehet ezt csak úgy nézni?
Cincogást az orgonahang
elnyomja, ő mégis hallja.


Ugorj, fordulj, kapd el gyorsan!
Macska úrunk fel is horkan,
mancsot kitol, rugaszkodik,
egérhúsért imádkozik.


Huss, ott terem egy állványon,
tovább, feljebb a létrákon.
Egér a templom teraszán,
hippel-hoppol az orgonán.


Mi e ricsaj, hangszerkacaj,
farcs és zaj és cincin, ó jaj?
Kandúr úrfi győztes lovag,
billentyűkön táncol, nocsak.


Elkapja az Úr-zaklatót,
s a teraszon büszkén trónol.
Üdvrivalgás járna neki,
zsákmányát hát meglengeti.  


Ám gallérját megragadják,
hiába a hetyke nyivák,
kihajítják a templomból,
őt, a hősen imádkozót.

Kis katica búbánatos,
minden bogár csodálatos,
ám neki a ruhácskája
pötty nélkül virító sárga.


Hová legyen, mit tehetne,
piros ruhát hol szerezne?
Ki tud pöttyöt írni rája,
ne csúfolja erdő szája?


Kérdezgeti fától, fűtől:
Ki hallott gúnyafestőről?
Ki segíthet, hol találja,
a megoldást ki ajánlja?


Se a csiga, se a szöcske
sem az erdő hegedőse,
sem az erdei szamóca, 
se a gomba, a galóca,


sem a harkály, sem a róka,
de még a fecsegő csóka
sem tudja a színkeverést.
Add hát fel a reménykedést,


tanácsolja minden állat.
Bogárkát eszi a bánat.
Ám egy éjjel csoda folytán
ráhuhog a bagoly egy fán.


Huhú, ismerem én búdat,
kaphatsz piros ruhát, újat,
a pipacs majd szívből adna
szirmaiból - így biztatja.


Az egérnek farkincája
pöttyöket festene rája,
pocsolya lenne a festék,
napon száradna a pecsét.


Kis katica megfogadja
a tanácsot, nem vizsgálja.
Elmegy rögtön a pipacshoz,
kap is egy szép virágszirmot.


Örömében illeg-billeg,
lám mily piros szoknyára lelt.
Megkeresi az egérkét,
otthonában Cin legénykét.


Elmeséli nagy-nagy baját,
farkincás hallgatja szavát.
Ecsetfarkat tócsába márt,
bepöttyözi szép ruháját.


Elkészült a Kati-gúnya,
Elapad az erdő gúnyja.
Peckesen jár kis katicánk,
nem szégyelli többé magát.


Hirtelen nagy dörgés támad,
esik, zuhog,patak árad,
elázik a kis katica,
eltűnnek a pöttyök róla.


Elúszik a szép ruhája,
nem mehet ő többé bálba,
újra sárga, pötty nélküli,
így őt senki nem becsüli.


Potyognak a bogárkönnyek,
most már senki nem segíthet.
Ám egy kati-fiú, merész,
meglátja kati-menyecskét.


Ó mily becses, különleges,
sárga, folttalan, mily kecses,
te vagy a legszebb katica
akit láttam én valaha!


Így kiált a szepegőre,
meglepődött remegőre.
Szép vagyok és különleges?
Ó, mily nemes, ó mily kedves!


Katica úr megöleli,
a kis sárgát megtiszteli.
Feleségül kéri szépen,
lagzijukba gyere vélem!