bagiron blogja

Forróság járja át testemet,
nyitva az ablak szinte remegek.
Éget a tűz láz kerülget,
a rideg szépségben elmerülve.
Forr a testem némán kihűlve,
gépekre kötve megsemmisülve.

Hol fejét felüti a bú,
hervad a virág mert ő az úr.
Le nem győzheted soha,
mondta gúnyosan a szolga.

De a bukás közel már,
mondta a fekete rózsa.
S le dőlt a masszív vár,
abban a minutumban.

S a bú messze szált,
erre többé sose járt.
Rettegte az ébredést,
mikor a rózsa dühe kél.

Legyen ez a költemény,
egy kedves kis küldemény.
Születésed alkalmából,
írom néked hiányzol.
legyen napod vidám,
szeret ma a világ.
Ünnepel az ég is,
a tiszta lelkű rét is.
Kívánnak sok jót,
a rossznak takarodót.
Zárom is a költeményt,
a szó szaporításból épp elég.
Isten éltessen sokáig,
az élet alkonyáig.

A Hold szemében láttalak,
A Nap tűzében vártalak.
Csillagokra nézve féltem,
vágyamat egy kőbe véstem.

El nem érlek nem talállak,
be nem érem az éj dalával.
Nem adom fel nem érem be mással,
Rád vágyom s senki másra.

Könnyekben úszik két szemem,
Fájdalmamat földbe teszem.
S rá teszek még két lapáttal,
kereslek s úszom a vággyal.

Minden éjjel újra látlak,
álmomban régóta várlak.
Csillagok közt sok a dráma,
vár rám a Holdnak lánya.

Ott vár rám a sarokban,
ott áll s vár titokban.
Kopog mindig négyet koppan,
bánatomtól úszik borban.

Ha eléri a lelkemet,
neked kell megmentened.
mert kevés lesz e verselet,
mikor bánatomba szenvedek.

Remélem hogy ott leszel,
mert kell egy érző kebel.
Mely elsodorja bánatom,
a bánatkövet átadom.