bagiron blogja

Koldus lettem egy szegény vándor,
kiben csak úgy éget a vágy.
Elhagyott már az öreg Ámor,
igen elhagyott az összes lány.

Ronggyá lettem az évek alatt,
hiába estem folyton beléd.
A lelkem már darabokra szakadt,
csak a szívemet teszem eléd.

édes csókod féltve csábít,
megérinti lelkem fáit.
Magára húz vágytól égve,
kegyelmet tán sosem kérve.

Ölelésed tisztasága,
megrontásnak mocskos ága.
Szelídséged csupán álca,
kezeidben varázspálca.

Szemeidben a mennyország,
régen vágyott apró morzsák.
Álomkép ez nem lehetett,
valósághoz nem vezetett.

Az a nézés oly halálos,
védfalamra nagyon káros.
Belemászott kis szívembe,
s elrepített a mennyekbe.

Az a nézés most elárult,
szívem ajtaja nem zárul.
Nyitott könyv vagyok számodra,
tán eljutok majd álmodba.

Az a nézés most fogva tart,
lágy szellővel be takart.
s mellém fekszel ágyamba,
beférkőzöl vágyamba.

Egy ölelés csak ennyi volt,
mi több ezer szót birtokolt.
Álomkép mely örök szép,
benne él a szenvedély.
Nem eresztet, fogva tartott,
szívem űzte, vadul hajtott.
Megtudtam végre mi a lét,
hát nem visel meg nem is kér.
Szárnyakat adott, éltem végre,
s be jártam a messzeséget!
Egy ölelés csak ennyi volt,
s itt van életem birtokold.

Össze zavarsz minden perccel,
nékem nyújtott édes keggyel.
Mosolyod oly szépséges,
ez varázslat nem kétséges.
Ölelésed vágytól égő,
szemed tüze búsan féltő.
Bűvöleted fogva tartott,
búcsúszóra el is hajtott.