bagiron blogja

Egyszer régen nagyon régen annak a kis pataknak a partján. Ott üldögéltünk te meg én. Békességben háborítatlanul fantáziám lágy ölén. Nem gondolva semmi rosszra csak a jóra. Oly csodás e vágyott kép a valóságra legszívesebben rá se eszmélnék, hisz te messze vagy én meg oly távol tőled. Nem is vágyom másra csak egy jelre. Rómeód legyek s vesszem tőrbe, vagy jó Hamlet ki elborult elmével szeret, s csak azért küldjelek el, hogy védjelek? Tán Juliám vagy Emmám lehetnél. Mond halnál e az utolsó órán, hogy egyek lehessünk a túl világon? Vagy makacs kis csacska vagy ki szerelme felismerésével az elvesztés veszélyének fenn állásakor szembesül? Mond, igaz tiszta szóval csúf vagyok, de szép szavú, mint Cyrano s te lennél az én gyönyörű elérhetetlen titkos kedvesem Roxane? Mélabúval, a szép szavúval gondolkodom ezen, de igaz lehet e képzeletem, hogy te lennél a kedvesem.