Wolfsax blogja

Nedvesen szóló dallamok, halk vonaglást hallatok,

Keserű, mint a számban szètrágott gyógyszer íze,

Gyűrött lelkek, olcsó, kókler gyógy-szervize,

Kedvesen fekvő szálkás fa vagyok, ragyogva korhadok.

Öngyilkos ballada, egy élet első harmada,

Szavaimból garmada, a farkas mindig harapna,

Szavazz a halálra oszd meg, és várjad,

Itt semmi sem teljesül hiába van vágyad.

Ágyad még egy matrac, holnap rideg koporsó,

Én mindig Téged néztelek, én voltam az utolsó,

Vakít a fény, a lyukas pokróc nem takar,

Boldognak lenni, mielőtt két tonna föld eltakar.

Néhány célt elérni itt olyan kívánság,

Egy átlagos élet, hidd el, hogy itt kiváltság,

Van még pár emlékem, felteszem a netre,

Eladó, vagy cserélhető egy száraz bagettre.

Összefolyt már minden ami biztos volt,

Aki érezni képes, holnap biztos holt,

Tenyerembe meredek, tegnap még piszkos volt,

Ez a világ elfelejt, lemossa az összes port.

Akkor vagy bűnöző ha vértapad a kezedhez,

Ha elloptál pár milliót, csak szmájli jár a nevedhez,

Arra mindíg van, hogy az alkoholba temetkezz,

Közel van az alvilág, az ördöggel szövetkezz.

Itt a kezem, kicsit fáradt, de még tartalak,

Akik nem ismernek, lehet gyengének tartanak,

Tisztelet jár azoknak akik beszéd helyett sz@arnak

Vegyenek egy jó verdát és menjenek a falnak.

Venni, vagy elvenni a kérdés már eldöntött,

A túlélési ösztön minden szívet már elöntött,

Hol vannak az értékek, amiket kaptatok nem vettetek?

A végelszámolásnál ott lesz minden tettetek.

Az Isten asztalánál ott ül minden éhező,

Én mondom a tósztot, bár én is tudom vétkező,

Mint sokan, akik ebben a világban,

Élnek, vagy próbálnak, itt senkisem hibátlan.

A szívem kitártam nem szűkölködöm sebekben,

Szakítják az évek, az élet mindíg kegyetlen,

Haragudni nem tudok, egy bocsánat épp elég,

Rövid ez a lét, nekem fontos a békesség.

Már sétálni sem ugyanaz, az ismeretlen beléd köt,

Félsz a másiktól, nincs mosoly mi összeköt,

A rendőr itt nem védelmező honfitársként szolgál,

Büntet, nem számít ha ártatlan voltál.

Ember vagy, és én is, egy nyelvet beszélünk,

Tíz millióból százezren bármit elérünk,

Kicsit össze, hogy a kétségek szét,

Az marad életben, aki használja az eszét.