Varga Z. Lajos blogja

Latinovits gyűlölte a tehetségtelen, kisstílű embereket, akik éppen ezért, sikertelenségük megtorlásaként kegyetlen bosszúállók voltak. Bosszúállóak sikertelenségükért a sikereseken, tehetségtelenségükért a tehetségeseken. Művész volt, a szó legjelentősebb és legnemesebb értelmében. Művész, aki nem volt megalkuvó! Nem ismerte ezt a lehetőséget. Szenvedélyes emberként élt, szenvedélye volt a művészete. Ha úgy érezte meg kell mondania a véleményét, megmondta, keményen kertelés, köntörfalazás nélkül. A kemény kritika azonban mindig javító szándékot hordozott. Mindazonáltal tudta, hogy kritikái a tehetségtelen embert nem fogják tehetségessé tenni, de megpróbált javítani valamit a rettenetes, elviselhetetlen színvonalon. Kritikáit a művészet, a tehetséges művészek védelmében tette. Zseniális ember volt. Élnek e vajon ma közöttünk Latinovitsok? Él e egy is, aki zseniálisan tehetséges, aki véleményt mond, aki nem hallgat, aki nem tűri a sekélyest, aki nem állítja, hogy művészet a glitteres villogás, a bájolgás, az egymás mellé rakott szavak parttalansága. Remélem, vannak és születnek Latinovitsok!

Ezt a verset a nagy magyar ziongoraművész halálának évfordulóján írtam.

Cziffra Györgyhöz

Néz rád a hold, s törékeny kezeid játssza,

a Miró ablakokon beomló fény,

halkan, mint Senlis-i fák csupasz gallyai közé

rekedt csend, foszlányba bomló éjszakája.

2009. január. 15.

VZL