körbeértelek idővel

körbeértelek idővel

április

hideg még az ölelés
szemekben hallgat a világ
fényed mégis közel és
szívedben almafavirág

május

virágokba bújt csend honol
a reggeli fények alatt
még mennyország de már pokol
hogy kezemben tarthattalak  

június

magamba rejtettem hangodat
és minden szavad menedék lesz
’hol egy pillanatra elfogadsz
vagy egy életre összeégetsz

július

még hallom a hangokat
már tudom miért vagy fontos
rajta vagyok azon az
egyre távolodó ponton 

augusztus

láthatatlan testedtől meleg
falakat emeltél fel közénk
hová lettek a varázsszemek
s miért vesz körbe mindig sötét

szeptember

utolsó nyári sugarat koldul
egyre szűkülő térben
a világ színtelen őszbe fordul:
szíved almává érett

október

mérhetetlenné növekedett 
és mi erőtlenül próbáltuk 
így szemeinkbe égett árva 
együtt alszanak ki végleg

november

lelked rideg űrömbe ömlött
(egymással lehetünk egyedül) 
a tavasz újra beköszöntött
s zajos álmaimba csend vegyül

december

csendek, amiket csak te ismersz
mélységeinkbe terelnek
csak bennünk bocsátható meg
hogy gyilkolom a szerelmet

január

mintha esne, a világ fehér bársony
a tér szűkül-szűkül, majd újra tágul
éjjel itt jártál, de sehol egy lábnyom
emléked hízeleg, végül elárul

február

nem is tél ez, de nem is tavasz
járhatatlanok most a torz utak
nem marasztallak, nem is maradsz
talán semmi, talán egy mozdulat

március

volt egy ölelés, hideg
élettelen kő az emléke
áprilisra készítek
egy helyet ahová nem lépsz be