Genezis

Genezis

(örök emlékül)

….bort nyitottam neked éppen

a bársonytestű éjben kiálltál

a szenvedélyeim peremére

kortyoltam a véred izzását

az ízetekre már nem emlékszem

vártak ajtaid nyitva tártan,

hogy lássam éjeink telepedő

vakságában: csillagodra vágytam

s szemedben hunyt ki szemem fénye

az arcodra már nem emlékszem

ha lesz még egy élet azt remélem

talán Te majd mindenre emlékszel….

 (ha mégsem hinnél)

…szótlan éjed álmán fekszem,

s forrón tenyeredbe hulltam:

könnycsepp vagyok a szemedben

lennék ma a dalod és adnám

benned éledő szónak a hangot

de félek izzó figyelmem

alig-forradt sebeidbe karmol

mert látok benned átható mélyen

és ha futnánk újra sínpárokon

megmutatnám: nincs tőlem mit félned

 virágaidat ha szárította a szilaj szél

a benned fakadó örömömmel öntözhetném

 táplálhatnálak a húsból

 mit életemtől kaptam

és akkor is adnék

mikor én már éhen haltam

és tudod: nem kérnék értem semmi valót

türelmesen várnám, hogy

leénekeld az égről azt a csillagot…

 (kérlek nevelj fel)

…másom sincs nagyon csak a vágyak

és az elárvult tudatom, hogy

 magam előtt emberként álljak

engedj méhedben életté növekedni

ha véresre is marják tested

a fájdalmainkat izzó sebeim

álmodnám benned a világot

mit anyagtalan-gyönyörű

szeretet-szőttes lelkedben látok

apró és törékeny szívemből

te szivárogsz minduntalan

az álmaink is egymást féltik

már az első dobbanásom előtt

velem voltál és velem lehelsz

a végtelen élet pereméig

ha vitorlád feszíti szelem

és tavadban fájó hiányunk fúlna

 ne féld a magányt

az minden amit adhatok

hisz’ a szelem te vagy

a tavad pedig én vagyok

lángoló szemeinkben

egyszer elhalkul a harc

nevelj életté magadban:

kéri a tükrödtől egy arc…