Legbelül

Legbelül 





Egyre ritkábban jár el a nyelved,
egyre sűrűbben akad el a szád,
megint le kellett ezt meg azt nyelned,
mintha azt látnám, hogy kimondanád.




Mintha sötét köd ülné a kedved
s nem úgy görbülne már meg az a hát,
mint ki Napba néz és attól szenved,
önmaga ellen se nyerhet csatát.



Mint aki marad s kivár egyedül,
döcögve némán a sarokba áll,
tele az asztal, de oda se ül,
aki mindenre kifogást talál.



Ahogy a tükör bámul, rám vetül,
mintha én lennék az ott legbelül.