Szenvedő szerkezet...

Jöttél és elvarázsoltál, 

bíztam, s ittam minden szavad

érintésre válaszoltál 

elhittem, hogy adtad magad.

 

Egy csoda volt minden perced,

lélegzeted a levegőm,

mozdulatod és szerelmed

lett minden csepp életerőm. 

 

Beragyogtad a napjaim,

takarván fájó képeket,

ismerted gondolataim 

s csináltunk őrültségeket. 

 

A boldogság-könnyeidet, 

a csókom lassan felitta...

mára már száraz, és könnyed 

mosolyod szemebe írta...

 

 

Hogyan fonjam csak pár szóba,

mi az, ami már elveszett

rég, és ment a múlandóba 

ami volt, a természetes...

 

 

Ma a nyomodat keresem, 

azt aki értem remegett,

még feléd nyújtom tenyerem

de nem lelem a kezedet...

 

Bárcsak ne, ne lenne a szó,

mi ajkaim között kifért

bárcsak ne volna olyan jó

tenni is az életemért...

(írtam...egyszer)