Szeles János: Színcseppek

Sárga

Tavaszi álom. Szellők ölén ringó, 
Puha rétek andalító mámora, 
Mesevilágban tündérek hona, 
Elborult elmét tépő flamingó.

Piros

Spriccelő vér, csupa dinamika. 
Haláltáncát járó nyíló-sebű bika. 
Húsos-puha ajkak megránduló vágya, 
Emberi gonoszság termékeny nászágya.

Zöld

Nyugodtság. Lassan gördülő, fényes harmónia. 
Élet-teljességünk boldog katarzisa. 
Hullámzó fenyvesben rád boruló illat, 
Szemed sugarával kacérkodó csillag.

Fehér

Szűzies. Rejtett tökéletessége elvész, 
Mihelyt érintésed megérzi. Ha elmész, 
Egekbe nyúló csúcsokon lelheted dobogva, 
Vagy csendes kápolna padjain zokogva.

Fekete

Szomorú. Csendben elmenők 
Emléke, életet remegtető temetők. 
Titokzatos, hisz örök titkot leng körül, 
Lehet bársonyos: neki senki sem örül.

Kék

Végtelen messzeség. Feléd idézi a nyári ég 
Szélesen olvadó, gömbölyű ragyogását, 
Csobbanó folyók, szelíd tavak, s nyüzsgő strandok vizét, 
Tavaszi álmaink orgonavirág illatát, kacagását.

Lila

Fénylő irónia. Eltávolít, rideg. 
Sejtelmeken lovagló istennő, kacér. 
Láncolja tekinteted, de hideg. 
Nem tudlak szeretni, bár legyek facér.

Ludányhalászi, 1982. január 31.