Noemi1976 blogja

Hadd lássam most a szemed kedvesem,

szemed tükrében mélyen elveszem.

Lehullanak benne az ócska jelmezek,

pőrén igazak ott az emberi jellemek. 

Ott csak a színtiszta lényünk látszik,

lélek a lélekkel ott nem játszik.

Ha bármi aggaszt ne gondolj most vele,

nézz mélyen belém, olvass a szememben.

S ha szemed tükre fodrosan hullámzik,

Leszek a te szemed is, mi folyton sugárzik.

Elsimítom  neked a tajtékzó fodrokat,

hadd lássam tükrében Önnön sorsomat.

Elszáradt virágok a vázában,

tőled kaptam szerelmünk lázában, 

Kidobni még nincs erőm.

Fakó szirmok, fonnyadt, töppedt levelek,

szerelmünk napjai előttem peregnek.

Felejteni még nincs erőm.

Száradt a szár, a porzók színtelenek,

a számban a falatok még íztelenek.

Enni még nincs erőm.

Öntözném a virágokat, de már nem segít,

a bánat legbelül lassan szétfeszít.

Gyógyulni még nincs erőm.

Halott virágok, mondjátok mit tegyek?

Hogyan gyógyíthatom be szívemen a heget?

Emlékezz arra, amikor vadul virultál,

mennyei boldogságtól virágba borultál.

Szeretni annyi, mint a szépet megengedni,

fájdalmat és szomorúságot elfeledni.

Élni s szeretni ismét legyen mindig erőd!

Az Istálló rejtekében áll egy szürke ló,
Barna szemében múltja tükörképe dereng.
Húzza a verseny kocsit, ütemre szárnyaló,
Patáinak dobogása akkordként összecseng. 
Lüktető vénája, benne nyerni akarás.
Csak a nyerés a fontos, nem lehet tagadás.
Tengernyi út és elismerés áll mögötte,
de az idő malma lassan eljárt fölötte.
Ereje még telje, de szíve már mást óhajt,
Kitekint a karámból és mélyen felsóhajt.
így találtunk rá, ahogy merengve búsongott,
Szomorkás tekintete mágnesként bevonzott.
Nem volt kérdésünk többé, már hozzánk tartozott.
Elvágtattunk együtt távoli legelőkre
Így kaptunk mi együtt újra életerőre. 
Szabadon vágtat ma ő, boldog lovak között
Így hagyta el múltját, valahol dombok mögött.