A hónap legjobb receptje /1/

Most szeretném hogy egy picit idefigyeljenek hölgyeim es uraim nagyon alaposan. A legkisebb alapanyag lehet a legfontosabb hozzávaló és egy pislantás és már tova vész, lemaradtak a kihagyhatatlan csoda összetevőről. Márpedig ha nincs meg minden egyben nem lehet  tökéletes az alkotás. Fiatal háziasszonyok, serénykedő nagymamák, kedveskedő férjek és mesteri séfek ezennel szeretném nektek bemutatni a hónap receptjét, európai szinten elismert alkotást a receptet avagy: Hogyan válj szürke emberré.

Psst csendet, kezdődik 

Az egész egy narancssárga notesszel kezdődött egy kis alapú szeméttel. Csak egy ártatlan kis füzetkének tűnhet, de ha tudnátok a történet. Eh miért is tartanám magamban.  Ezzel a narancssárga jegyzetfüzettel öltek. Ő tette az első vágást az ütemesen dobogó vércafat felé. Kezdetben két szentet imádott és egy naiv csendesen rajongó kódex szerzetes írta napról napra, én.

Az nem volt egyértelmű, hogy minden egyes vércseppel amit piros tintával adományoztam oda minden egyes oldallal amit a véremmel itattam omlóssá az elvérzésemhez vezethet, hogy is lett volna az.  Közel egy évig működött ez így, majd eltelt egy nyár majd megint, és egy istennő tudott csak maradni, majd kicsi lett neki a hely és folytattam egy lehetlnyig ugyanolyan narancsba a saját lassú öngyilkolásomat. Hogy betekintést nyerhessetek egy naiv szinte még gyermekien érzékeny és szerető világba megosztok a noteszemből egy kis részletet.. Istenem de hiányzik sokszor az a régi énem a színek az érzések milyen szépek és gyilkosan egyszerűek voltak, ahj

"Bálint rendes volt, megtörtént, hogy valaki közzétette, hogy ami köztem és éden között történik az már már több mint barátság, ilyenkor mindig pártomat fogta és segített tagadni a tagadhatatlant, mert annak ellenére, hogy sokan látták mi történik, mi mindketten tagadtuk.

...

Ekkor még nem volt bátorságom, így hát leültem mellé, de egy udvarias távolságot tartva. Majd megtörtént amire kimondatlanul is de vágytam. Határozott mozdulattal közelebb húzódott hozzám és újra ugyanúgy ott ült mellettem, vállamra hajtotta a fejét azt hiszem teljesen elengedte magát. Éreztem ahogy a melle le-föl emelkedik annyira hozzám bújt. Így voltunk csendben a sötéttel egybe olvadva, néha suttogva egymás füléhez hajolva szót váltottunk. Majd elszakított minket egymástól az idő az idő..."

Na ennyit elégnek tartok kimásolni, visszavágyok azt mondtam az előbb, de hazudtam hiszen a belefulladnék a naivságba egy picit mindig is szégyelli az ember hogy miből is vált azzá aki most, de egy picit mindig is jobb volt a tudatlanság, mindig is. A kapcsolatunknak nevezett valami(..hm.. szinonimát keresek talán a bálványimádat lesz a legjobb) úgy 4 évig tartott, kimerült az egymás testének kostolgatásában de a leggyengédebb értelemben, én átadtam magam az új érzelmeknek és élveztem hogy felborzolja az addigi megszokott világomat. Élveztem hogy saját magamat kényeztetem és mindehez semmi visszajelzésre nem volt szükség semmi élőre, beteltem egy képzelt műanyag darabbal is. A kreált szituációkból felépülő életemet már teljesen elhittem. Úgy gondoltam szerelmes vagyok. Utálom azokat az embereket akik egy könyvnek rögtön kezdésként elolvassák a legutolsó oldalát, na most hadd kényszerítselek mindnyájatokat ebbe a szerepbe. Ez a 4 év alatt mondhatni folytak a dolgok, volt hogy utáltam volt hogy imádtam legtöbbször utóbbi, voltak érintések voltak tekintetek voltak szép szavak voltak kézfogások és voltak hazugságok jah azok is. Egy barátnak sírtam ki érzelmeimet, neki rajongtam róla sokszor, el is ázott a nyáltól, de ez ilyen édes gyermeki nyál volt, még aranyos is. Említettem az idézet szövegben, Bálintnak hívták. Igenh hívták. Hosszú unalmas és fárasztó az ő története is és nem sokban képezi a recept részét, ez most nem róla szól. Soha semmi sem szólt róla talán ezért is végzett az életével talán mert így akarta talán mert nem is. Szóval nincs tanúm a történeteimre így úgy csavarom ahogy akarom, ha akarnám, de ez most nem az a történet.

A spoiler része: sose vallottam be tisztán az érzéseimet édennek. Egyszer amikor ilyen félig kihűlt szenvedéllyel voltam már iránta és már befejeztem a narancssárga kódex  másolatokat. Megtörtént a vallomás ahol érzéseimet múlt időbe helyeztem egy pici biztonságot nyújtva ezzel a még teljesen zsenge kisszívemnek.  Nagy puff lett a vége, nem értette amit pedig értett azt tagadta. Elmondta hogy soha semmit nem érzett irántam soha semmit sem csinált azért hogy azt higgyem. Úgy emlékszem azt is elmondta, hogy szüksége volt egy kis szeretetre, szüksége volt mert szeretethiányos, nehéz időket élt át akkor és én jó hogy ott voltam neki, sokat segítettem, de nagyon sajnálja hogyha ezeket a használásokat félreértettem nála a csók is belefér egy barátságba. (habár eddig sose jutottunk el hál Isten.) Akkor fájt ha emlékezetem nem csal, és lehet hogy csak a távlatból rövidül meg az idő, de egész hamar kihevertem pár hét kellett esetleg pár hónap.  Nem sérültem különösebben hiszen ott volt a mindent megmentő mindent felfogó naivság köd burka. A szívem változatlanul szép piros maradt a vérem észrevehetetlenül lett csak hígabb viszont a védő burok mint az ózonréteg pukk és már soha többé nem jött vissza. Akkor még nem képzeltem bele, hogy mennyire is szükségem lesz  rá a későbbiekben.