Játék a szavakkal

A fecskék már rég elrepültek,
de itt maradt egy, a legkisebb.
Keservesen csivitel, helyét nem leli,
hiányoznak a szülők, a testvérei.

Túl nagy lett a szülői fészek,
nem csivitelnek a testvérek.
Éjszaka fázik, mamáját keresi,
a hajnali dér, szárnyait csipkedi.

A kis fecske éhes, nincs ereje repülni,
már csak a fészek szélére tud kiülni.
A finom legyecskék elbújtak előle,
a falak réseinek biztos rejtekébe.

Bágyadtan gubbaszt, ereje fogytán,
szíve lassan dobog, érzi itt a halál.
Utolsó gondolata mamájához száll,
repülök hozzád Mama: csak várj, csak várj...

Kukorica sárgul,

dió földre pottyan,

mind a kettő jelzi,

az ősz újra itt van.

Tüskés ruhájából

vetkőzik a gesztenye,

sok-sok gyermeknek

finom csemegéje.

Ide-oda gurul

az apró mogyoró,

nehéz feltörni,

de enni jó, enni jó.

Tüskés rózsaágon,

csipkebogyó virít,

őszi szél hajlítja

a fák ágait.

A mézédes szőlő,

vidáman mosolyog,

az ősz egy nagyot

kurjant: újra itt vagyok!