Játék a szavakkal

Antikvárium

Régi könyvek lustálkodnak,
porosodnak a polcokon,
s izgatottan figyelnek, ha
csilingel az ajtócsengő.

Antikvárium (rímekkel)

Régi könyvek lustálkodnak,

a polcokon porosodnak,

s izgatottan figyelnek,

ha ajtócsengő csilingel.

Tavaszt hozó langyos szélben,
felhők között fenn az égben,
hol, talán mindent lehet,
szabad újra élni az éveket.
Szaladunk álmaink nyomába
nem állít meg minket a strázsa,
hol a szerelmet újra fakasztják,
nincs távolság, s magasság,
hol nincs bánat, mert kikerült,
a boldogság örökre szívre ült.

Versemet megadott rímekre írtam.

Kiáltásom messze száll az esti szélben,  
remélem, hallod ott fenn a magas égben! 
Feladom! Élni így tovább nem lehet, 
keserű, magányos, szürke éveket. 
Reszketve lépek lépteid nyomába,
de a kapuban, ott áll a két strázsa. 
Kiégett lelkemet szúrják, fakasztják, 
borzongok, - szédítő ez a magasság. 
Emberfia nincs ki onnan kikerült, 
jajgatásom hangja halott szívre ült. 

Versemet megadott rímekre írtam.

Rohannak az éjszakába,
hatalmas fák árnyékába,
riadt madarak röppennek,
sötét árnyak, jönnek-mennek.

Harmatcseppek buboréki
felfelé szállnak, míg égi
jelenésnek, földi útja
sejtelmes, ahogy megfutja. 

Versemet megadott rímekre írtam.

Udvari kamránk
neve kóceráj,
benne ha keresel, 
mindent megtalálsz.


Békésen el van
egymás mellett,
törött kapanyél
a rozsdás sarlóval,
fül nélküli kosár
a metszőollóval,
kinőtt görkorcsolya
a szenes kannával,
ősrégi viharkabát
a szelelő rostával,
kötelek, drótok,
méretes pókok,
s kitudja mennyi
mindent rejt a kamra...


Mert elherdálni
semmit sem szabad,
még jó lesz valamire
ez a sok kacat.
Mondták őseink.




/ Fórumban megadott verscímre írtam /