Jonny az angyal

Mint köztudott, az Élet nem egy rózsaszín álom, ahol boldog emberek sétálnak szanaszét az utcákon. Az öt perc alatt, míg melóból haza érek, általában egy kezemen megtudom számolni mennyit látok ebből a „ritka fajból”. Persze nem vagyok léleklátó, de mért is kéne? Az embereknek az arcukra van írva minden, mikor elgondolkodva sietnek hazafele, vagy a boltba, a lényeg, hogy épp nem kommunikálnak egymással. Ilyenkor akaratlanul is levesszük álarcunkat. Bizonyára most lesz, aki fejét rázza, mert ő bizony sosem hord álarcot. Ha ez így van, roppant különleges példánya fajunknak, és biztosra veszem, nagyon kevés hasonló létezik belőle.

A nővérem elmebeteg. A diagnózis, világmegváltási becsípődés, de ettől még csípem. Ő legalább tesz valamit, és nem nap mint nap „jóleső elszörnyedéssel” mindössze a híreket nézi. Nem csak úgy el van, mint manapság oly sok ember, akik duzzogva elvégzik napi munkájukat, aztán rohannak haza, és boldogan engedik, hogy az Internet nevű uralkodó lekötözze lelküket a monitor előtti székre. Elsőként az alkoholra szokott rá, hogy hitelesen írhasson róla a blogjában, s egyben próbára tegye magát, hogy képes e leszokni róla. Normális az ilyen? Jelenleg átment

 hajléktalanba egy hónapra, hogy átérezze sorsukat, és persze újfent a

 hitelesség kedvéért. Persze nincs mindezzel semmi baj, amíg blogját nem

 kezdi el olvasni egy olyan fickó, aki az átlagostól eltérően gondolkodik, és

 nem pozitív irányba. De sajnos elkezdte olvasni, s nem érte be ennyivel!

•  - Mégis mi a frásznak legyek önmagam, ha annál jobban tudok érvényesülni a világban, minél több álarc van lélekszekrényemben? - szegeztem a kérdést az angyalnak.

- Honnan tudod, hogy mindegyik álarc segít az érvényesülésben? -

kérdezett vissza sejtelmes mosollyal, aztán sikerült teljesen elbizonytalanítania egy újabb kérdéssel. - Egyáltalán még tudod melyik a valódi arcod? Ha a többi közé keveredett, lehet már rá sem ismersz.

- Okít ki egy angyal, aki nem is létezik, csak a fantázia világomban él. - tettem hozzá a fejemet rázva, de egy újabb kérdéssel felelt.

• - Biztos vagy benne? Mi van, ha te létezel az én fantázia világomban?

  - Tessék? - néztem rá bambán.

  - Csak vicceltem. - nevette el magát. - Hát persze, hogy mind a ketten létezünk. - folytatta már sejtelmes mosollyal, amitől végképp nem, tudtam eligazodni rajta.

- Jól érzékelem, hogy te most színészkedsz, vagyis angyal létedre feltetted az egyik lélekálarcodat?

- Ezt döntsd el te magad. De,ha tán így is lenne, csak az embereknek van joguk álarcot viselni? Az angyaloknak mindig teljes mértékben önmaguk kell adniuk?

- Még szép, hiszen azért angyalok. - vágtam vissza, de most ő rázta a fejét.

- Ki kell, hogy ábrándítsalak, számunkra sem fekete és fehér a világ.

• - Az első értelmes mondat,amit tőled hallok. - jelent meg váratlanul az Ördög, mindössze egy lépésnyire tőlem.

  - Na helyben vagyunk. - jegyeztem meg fanyar vigyorral. - ismét kettős hallucinációm van.

- Nyugi haver én valódi vagyok. - csapott hátba, mire merő döbbenettel bámultam rá.... Éreztem az érintését!

Azt mondják a nagyokosok, hogy kétfajta embertípus van. Ragadozók, és prédák, de fogalmazhatok konkrétabban is, miszerint uralkodók, és alattvalók. Így volt ez már évszázadokkal ezelőtt is, és így történik mindaddig, amíg nem lesz az Egyenlőség uralkodó a Földön. De mint tudjuk ehhez csodának kéne történnie, ám hiába várunk Istenre, otthon "malmozva", mert ezt a csodát nekünk kell megtennünk. Épp ez lenne létezésünk lényege, de ehelyett öntelt vigyorral befurakszunk az uralkodók táborába, vagy beslattyogunk a másikba lehajtott fejjel, az alattvalók közé. Szerintem van egy harmadik út is számunkra, mely kapcsán született meg „Valami jó” című dalszövegem, s ha az a sorsom, hogy énekes legyek, elő is adom majd a Világ színpadán. Na jó, ez némi túlzás volt, eléneklem majd bármilyen színpadokon, csak jusson el a címzettekhez.

„Mi van, ha nem vagyok préda,

És nem vagyok ragadozó,

Nem vagyok király, sem szolga,

Csak egyszerűen „valami jó”.”

/Részlet a „Jonny az angyal” című regényből./

Már itt az elején le kell szögeznem, nem vagyok angyal, vagy legalább is nem tudok róla. Persze, ha kicsit visszamegyünk az időben, jelen esetben 18-19 évet, mindannyian maszatos arcú angyalok voltunk még gyermekként. De a felnőttek világa kérlelhetetlenül besározza lelkünk az évek múlásával, és az angyal kénytelen lelkünk mélyére elbujdokolni. Bármennyire is nem szeretnénk, emberré kell válnunk túlélésünk érdekében a rideg, pénzcentrikus világban. De, amíg a gyermekangyal ott él lelked mélyén, nincsen semmi veszve. Aprócska hozzád képest, mégis mosolya erőt, és hitet adhat, mikor emberfarkasok vesznek körbe. Bennük már meghalt az angyal, vagy csak sír évek óta lelkük sziklabörtönébe zárva. Nem tudod kik ők?Az emberfarkasok a világegyetem tán legszégyenteljesebb lényei, mert lelkekkel táplálkoznak. Menekülhetsz előlük egy életen át, vagy szembe fordulhatsz velük az angyal mosolyával. De nem a szeretet mosolya ez, mert a világ még hírből sem fekete és fehér. Önmagad megismeréséből, igazi értékeid kiaknázásából fakad ez a mosoly, mely a lelkek színterén legyőzhetetlenné tehet. Legyőzhetetlen... Ugye nem kell leírnom, mire, vagy inkább kire utal jelen esetben ez a szó? Lehet elsőre furcsán hangzik, de Ő a mesterünk is egyben.