JONNY AZ ANGYAL - "Valami jó"

Denn•  2020. március 6. 11:20  •  olvasva: 411

 

Azt mondják a nagyokosok, hogy kétfajta embertípus van. Ragadozók, és prédák, de fogalmazhatok konkrétabban is, miszerint uralkodók, és alattvalók. Így volt ez már évszázadokkal ezelőtt is, és így történik mindaddig, amíg nem lesz az Egyenlőség uralkodó a Földön. De mint tudjuk ehhez csodának kéne történnie, ám hiába várunk Istenre, otthon "malmozva", mert ezt a csodát nekünk kell megtennünk. Épp ez lenne létezésünk lényege, de ehelyett öntelt vigyorral befurakszunk az uralkodók táborába, vagy beslattyogunk a másikba lehajtott fejjel, az alattvalók közé. Szerintem van egy harmadik út is számunkra, mely kapcsán született meg „Valami jó” című dalszövegem, s ha az a sorsom, hogy énekes legyek, elő is adom majd a Világ színpadán. Na jó, ez némi túlzás volt, eléneklem majd bármilyen színpadokon, csak jusson el a címzettekhez.

„Mi van, ha nem vagyok préda,

És nem vagyok ragadozó,

Nem vagyok király, sem szolga,

Csak egyszerűen „valami jó”.”

/Részlet a „Jonny az angyal” című regényből./



Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Perzsi.2023. január 30. 18:10

@Denn: Csak jelezd majd, mert oly sok blogod van, hogy gyermekek közt elvész a bába. Nem kell minden új témához új blogot indítani, elég, ha csinálsz pár fő csapást. Pl verseim blog, dalszövegeim, próza, megzenésített dolgaim. Könnyebb lenne kiigazodni. Nekem.biztosan.

Denn2023. január 30. 16:01

@Perzsi.: Ha minden jól megy, folytatódik..

Perzsi.2020. június 16. 16:05

Ez is tetszik.

Denn2020. június 16. 14:58

@Mikijozsa: Érdekes kérdés :)

Mikijozsa2020. április 15. 14:34

lehet hogy mi prédák vagyunk s a ragadozók mostanában elhizlalnak hogy finomabbak legyünk s ne finnugorok?

Denn2020. április 15. 14:18

Mindenki dönthet szabadon

Denn2020. március 8. 09:28

@Mikijozsa: Nem egyszerű dolog ez

Mikijozsa2020. március 6. 13:48

@Denn: úgy legyen én alig várom

Denn2020. március 6. 13:34

@Mikijozsa: Akiben nem az a bizonyos "valami jó" a domináns, igenis beáll az egyik csoportba, bár lehet még maga sem tud róla.

Mikijozsa2020. március 6. 11:49

nem vagyunk se egyik se másik, valahogy az emberiség hülyén levizsgázik mert hagyta magát vezetni az orránál fogva most már hiába ébred mert nem sokra menne vele