Jonny az angyal

A már nem használt ruháimból csináltam neki egy jó kis vackot az ágy mellett, aztán kapott vacsit, és persze sok-sok szeretetet. Reggelre sajnos nem lett jobban, sőt már csak a fejét tudta megemelni, s minden felállásra irányuló mozdulat fájdalmas volt számára. Szerencsére szombat révén nem kellett mennem dolgozni, persze tettem volna magasról a melóra, ha mondjuk csak péntek van. A kutyus ezerszer fontosabb a melónál. Riasztottam Katet, ki elkérte muterjától a kocsit, és tíz perc múlva már ott is volt. Közben kikerestem a Neten a legközelebbi állatorvos címét, és minden adott volt a kutyamentési akcióhoz.

- Nálunk tök jó helye lesz a kertes házban. - jegyezte meg Kate, már útban a dokihoz, miután elmeséltem neki néhány szóban a történteket.

• Arról ne is álmodj! - vágtam rá. - Nálam is kiskirályként élhet a kóbor élethez képest. - tettem hozzá, bár az „Ebkirály” kifejezés jobb lett volna.

  - Szerinted, ha tudna beszélni, már bocs, de a te kis szakadt kéglidet választaná? - szegezte nekem a kérdést, és sajnos egyértelmű volt a válasz. Nálam csak feküdhet naphosszat, ahelyett, hogy boldogan szaladgálna.

  - Erről még ráérünk dönteni, egyelőre tudjuk meg, hogy mi a baja szegénynek. - adtam kitérő választ.

Az állatdoki vizsgálat gyanánt különböző helyeken kezdte nyomkodni a kutyust, melyre különböző erősségű vinnyogások voltak a válaszok. Legszívesebben ráripakodtam volna, hogy hagyja abba, de tudtam, ez egy szükséges „rossz dolog”. A vizsgálat végén azzal, hogy benső sérülése van, nem mondott újat.

- Mennyire súlyos? - kérdeztem, hogy valami konkrétabb infót is kapjunk.

- Erről két nap múlva tudok nyilatkozni, de addig teljes nyugalomra van szüksége a kutyának. Sajnos még a hazafelé vezető autóút is jelentős mértékben ronthat az állapotán, de az jó hír, van rá mód, hogy itt maradjon, és szakszerű ápolásban részesüljön.

Természetesen eléggé jelentős összegbe került ez a bizonyos ápolás, de nem érdekelt, az első a kutyus egészsége.

A kanyar utáni első négyemeletes ház kapuja, a többivel ellentétesen, résnyire nyitva volt. Belépve, rögtön egy kutya ötlött a szemembe, méghozzá Spániel, az egyik kedvenc fajtám. Persze lehetett volna buldog is, az ellenszeves, nyálas ábrázatával, ha segítségre szorul, ugyanúgy nem hagyom magára. Összegömbölyödve feküdt, de mikor beléptem, felkapta a fejét. Tisztán emlékszek a tekintetére még ma is, sőt, ha ezer évig élnék, akkor sem feledném. Egyszerre volt szomorú, s várakozásteljes, és persze eszem ágában sem volt csalódást okozni neki. Itt el kell mondanom, hogy a kutyák számomra nem egy faj a sok állatfaj közül. Az a szeretet, ami árad belőlük sokszor olyan emberek iránt is, akik meg sem érdemlik, lehet furcsán hangzik, de számomra emberfeletti lényekké teszi őket. Persze tudom, hülye ötlet, hogy mi is szeressük egymást feltétel nélkül, mert például a négyemeletes házban,ahol lakok, nagy részt bunkók, öntelt majmok, vagy csak simán állandóan mogorva fazonok. Ja, és majd el feledtem a nagyhangúakat, akik meg vannak győződve arról hogy övék a világ, vagy legalábbis a lépcsőfeljáró, mert úgy üvöltöznek akár késő éjjel is. Biztosan van bennük egy hangyányi szeretni való, de nem érzek rá késztetést, hogy kiderítsem mi ez. Miért is? Mert mindössze ember vagyok, és nem kutya. Persze tudom, annak a bizonyos éremnek két oldala van, mert eddigi létem során, én sem voltam egy földre szállt angyal. Imádom jó hangosan hallgatni a rockzenét, és teszek rá, ha ettől mindkét szomszédom csak egy hülye rockernek tart. De ideje visszatérnem a kutyushoz, mert ott, és akkor, ő volt a világ legfontosabb lénye számomra. Pillantásából már az elején sejtettem, hogy még egy velős csontnál is jobban vágyik a szeretetre, így hát simogatással nyomban a tudtára adtam, hogy nálam abban nincs hiány. Hálásan felnézett rám, mert kóbor ebként ritkán lehetett része ilyen jellegű emberi érintésben.

Lehet tévedek, de, ha csak fele annyi szeretet lenne az emberekben, mint a kutyusokban, a pénz hátrébb szorulna a fontossági sorrendben, és máris jobban megbecsülnénk az élet valódi értékeit. A fene sem akar úgy élni egy szuper kégliben, hogy összeszajrézza rá a pénzt, vagy hosszú éveken át gürcöl érte. De bárcsak a kapzsiság, és az önzőség gátolná a szeretet áradását bolygónkon. Nem kezdem el sorolni mennyi minden van még, ellenben valamire nagyon kíváncsi lennék. Tegyük fel, több száz értelmes lényekkel benépesített bolygó van a világegyetemben. Szerintem mi háborúk tekintetében simán benne vagyunk az első tízben. De ismét visszatérek a kutyushoz, mert,ha tovább írnék még az emberekről, csupa sötét dolog jutna az eszembe. Sérülést nem láttam rajta, ám valahogy meg kellett állapítanom, hogy van e valami baja. Jobb híján, abbahagyva a simogatást, két méterrel hátra léptem, és hívtam magamhoz. Egy darabig csak figyelt rám kíváncsian, de miután újra, és újra hívtam, megpróbált felállni. Félig sikerült is neki, de aztán visszahanyatlott egy fájdalmas nyöszörgés kíséretében. Mindeddig abban bíztam, hogy tán nem ezt a kutyust ütöttük el, és apró sérülésekkel elsétált, bármi is volt. De rá kellett jönnöm, hogy minden bizonnyal tévedtem, mert,ha a mozgás gondot okoz neki, benső sérülései lehetnek. Állatorvos nem volt a közvetlen környéken,de,ha lett is volna, mit mondok neki? Feltünt, hogy csak fekszik szomorúan, és ezért bevittem? Persze elmondhatnám az igazat is, de egy mezei állatorvos mégis mit tehetne egy állítólagos benső sérüléssel? Maximum olyan tanácsot adhat a gyógyulás érdekében, hogy biztosítsak a kutyusnak olyan helyet, ahol keveset kell mozognia. De mivel ezt magamtól is tudtam, egyszerűen felnyaláboltam az ölembe, és haza vittem.

Akkor, és ott ez tünt a legjobb megoldásnak, de,ha lett volna jövőbe látó képességem, mást tettem volna.

Csak egy tompa csattanás volt hallható, és halványan éreztük, hogy valami nekicsapódott a kocsi alsó részének. Szerencsére nem jött mögöttünk senki, így Andi azonnal lassíthatott. Mintegy tíz méterrel odébb megállt, és hevesen dobogó szívvel kiszálltunk megnézni mi történhetett, mert mi van, ha egy törpét ütöttünk el?

Szokványos mellékutcában voltunk, amit négyemeletes házak öveztek mindkét oldalon.

- Sajnos valószínűleg egy kutyust csaptunk el. - jegyeztem meg intenzív nézelődés közepette, mert ott, akkor, a törpe eszembe sem jutott.

- Vagy pedig egy jó nagyra nőtt macskát. - próbált humoránál maradni Andi még az adott helyzetben is.

- Bár igazad lenne. Nem csípem őket érdekes mód azért, mert emberibbek, mint a kutyák. Egyszerre sumákok és állati önzőek, akár az emberek.

Időközben a kanyarhoz értünk, de sehol semmi. Az mindenesetre jó jel volt, hogy vérnyomot sehol sem találtunk, valamint törpesipkát sem.

- Bármi is volt, úgy néz ki, szerencsére nem szenvedett komoly sérülést. - jegyeztem meg bizakodva.

Kicsit túl mentem a kanyaron, de mivel itt sem láttam a járdán fekvő, vagy távolodó állatot, felsóhajtottam.

- Hál'Istennek, megúszta az ütközést, vagy inkább csak koccanásnak nevezném.

- Jól ránk ijesztett. - egészítette ki szavaim Andi, aztán folytattuk az utunkat, bár már csak egy percnyi volt hátra a parkolóig. Annak ellenére, hogy úgy tünt, nyerően levezényeltük a balhét, egyikünknek sem volt különösebben jó kedve, sőt.

- A fenébe, nem tankoltam. - próbált ezen javítani az időlegesen autótolvajjá előlépett leányzó, miközben leparkolt épp oda, ahonnan elindultunk.

- Majd visszalopakodsz két deci benzinnel. - vettem a lapot, de nem volt kedvem tovább bóklászni a humor mesgyéjén. Sőt, mivel nem volt hangulatunk csavarogni, vagy sörözni, a hazaindulás mellett döntöttünk.

- Azért jó buli volt. - összegezte a történteket Andi.

- Ja, főleg neked. - bólintottam fanyar vigyorral. - De nyugi, holnap megveszem a piát.

- Mivel nem egyedül szándékozom leönteni a torkomon, egyszerűbb lenne, ha majd te fizetsz pár alakalommal, amikor sörözünk.

- Végre egy jó ötlet. - csaptam le szomjúságtól eltikkadt keselyűként a javaslatára.

- Értem mire utalsz, de a kocsi elkötést te erőltetted.

- Igen, de az egészet te hoztad szóba.

- Jól gondolom, hogy a végén a koccanás húzta le számodra a balhét? - tapintott rá a lényegre.

- Jól, és így sajna bejött a rossz előérzetem.

- De hisz minden bizonnyal nem történt komoly baja a kutyusnak, ha egyáltalán az volt. Bár lehetett egy óriás patkány is, azért nem kár.

Ennyiben maradtunk, de teljesen nem nyugtattak meg a szavai, s hazafelé tartva, bár némi kitérőt jelentett, de visszamentem a koccanás helyszínére. Nem is tudom miben bíztam, csak újra ott kellett lennem valamiféle benső késztetés hatására. Persze jobban belegondolva önigazolást is akartam nyerni, hogy a kisállat/vagy törpe/, nincs sehol a környéken, ami arra utal, hogy nem lett komoly sérülése. Tüzetesebben néztem hát most szét, és meg is lett az eredménye. Minden másképpen alakult volna, ha ez a fránya lelkiismeret nem kényszerít arra, hogy visszamenjek a tettünk helyszínére.

De tette a dolgát, és szembesülnöm kellett azzal, hogy mit követtünk el.

Annak érdekében, hogy tétje is legyen a dolognak azon túl, hogy legrosszabb esetben mindkettőnket sittre vághatnak,fogadtunk egy rekesz sörbe. Szóval két perc volt a kocsi lenyúlására , azzal a kikötéssel, ha lejár az idő, nincs tovább, bukta a balhét, és persze én nyertem. Még egyszer körbenéztem, hogy továbbra is nyugis e a terep, aztán egy „most” kíséretében a stoppert útjára indítottam. A másodpercek gyorsan peregtek, ám Andi sem tétlenkedett. Az ajtót kinyitotta harminc másodperc alatt úgy, hogy nem szólalt meg a riasztó, ám az indításnál többször kellett próbálkoznia, és vészesen közeledett az idő lejárta. Lehet furcsán hangzik, de a másodpercek múlásával nem főképpen a rekesznyi folyékony kenyér miatt drukkoltam, hogy veszítsen. Hanem valamiféle rossz előérzet kezdett szétáradni bennem, s ahogy teltek a másodpercek, mintha csak elindult volna egy visszaszámláló a lelkemben, s a két perc lejártával, ha duruzsolni kezd a kocsi motorja, valami sötét dolog is aktiválódik. Száztíz másodpercnél sikertelen kísérletet tett az indításra, mire már csaknem fellélegeztem, ám a következő próbálkozásnál „beröffent a járgány”.

- Hoppá egy rekesz sör! - vidámkodott gázt adva, de én persze nem osztottam jó kedvét. Ám nem a sör ára miatt, hanem a rossz előérzetem úgy tünt, hívatlan vendégként helyet bérelt a lelkemben.

- Nyugi, megkapod. - legyintettem, aztán próbáltam betájolni a következő percek eseményeit. - Furikázunk egy kicsit a környéken, s irány vissza a parkolóba.

- Rendben főnök. Esetleg előtte meg is tankoljak?

- Még szép, de arra nem adok pénzt. - váltottam lazábbra én is, hiszen eddig minden rendben ment. Sehol egy zsaru, és Andi biztos kézzel vezetett egy mellékutcában. Ám aztán egyetlen mondattal elsöpörte bizakodásomat.

- Ha már kölcsönvettük ezt a járgányt, illene letesztelnünk, hogy mennyit bír. - jegyezte meg,miközben gyorsított, pedig úgy száz méterre kanyar következett.

- Megőrültél? - érdeklődtem elmeállapota felől, de nem vártam rá választ. - Az első kanyarban felfordulunk így. - tettem hozzá az esetleges közeljövőbe tekintve.

- Nyugi, nem megyek ár Laudába. - vett vissza a sebességből. - Pár percre van az autópálya... - hagyta félbe a mondatot jelentőségteljesen.

- Na ne! - hűltem el, nem épp férfias megnyilvánulásképpen, így visszagondolva. - Ilyesmiről nem volt szó.

- Hát most van. Nehogy rinyálj már egy kis sebességtől.

- Nem kimondottan a sebességgel van gondom. - bámultam mereven az utat, aztán látszólag más témával folytattam. - Neked volt már olyanod, hogy megéreztél előre valamit?

- Nem is egyszer, és általában bejött.

- Hát most nekem is ilyen volt induláskor.

- Az, hogy felcsavarodunk egy autóút széli fára?

- Ja persze, és tudom másodpercre pontosan, hogy mikor lesz. - ráztam a fejem szavaim ellenére. Egyszerűen rossz előérzetem volt, az egész balhéval kapcsolatban. - játszottam nyílt lapokkal ,és arra számítottam, hogy humoros megjegyzéssel próbálja tromfolni lapjaim, de tévednem emberi dolog.

- Rendben. - felelte néhány másodpercnyi csend után. - Fensőbb erőkkel nem szeretnék szembe szállni. Persze ez esetben sokkal valószínűbb, hogy sima rinyálás váltotta ki a rossz előérzetet belőled, de ne kockáztassunk.

- Miről beszélsz? Én ragaszkodtam ahhoz, hogy élőben menjen a balhé. Te anyuci kocsiján pepecselté volna, amivel,ha lebuksz, legfeljebb egy hét szobafogságot kaptál volna.

Szóval jól elvoltunk, de a lényeg, hogy Andi minden további vita nélkül visszaindult a parkolóba. Ami engem illet, egyre bizakodóbb hangulatba kerültem, hiszen úgy tünt, a rossz előérzet téves riasztás volt. Még pár száz méter, és minden bizonnyal gond nélkül megússzuk, hogy rövidlejáratú autótolvajokká váltunk. Ám közvetlenül az utolsó kanyar után történt valami váratlan, és elkerülhetetlen dolog, ami nyomba gátat vetett bizakodó hangulatomnak.

Vagyis elkerülhető lett volna , ha először is nem hozza fel Andi a kocsi témát, vagy, ha aztán beérem azzal, hogy otthon, kockázatmentesen vigye végbe nem épp nőies tervét. Persze lehetne még jó pár további „ha”, mert ami a kanyar után történt, mindössze egy másodpercen múlt, hogy elkerülhető legyen. Egyetlen másodperc változtatta meg teljes mértékben az életem!

Ám nem rohanok ennyire előre az eseményekkel, mert előtte még túl kellett élnem egy olyan délutánt, mely egyszerre pozitív, és negatív irányba terelte életem. Ha valamiképpen volna módom kitörölni a múltamból, keményen gondolkodóba esnék, hogy megtegyem e. Minden Andi dicsekvésével kezdődött, hogy lány létére, képes bármilyen kocsit egy perc alatt lenyúlni. Hozzá kell tennem, hogy nem autószerelő lány létére, már csak azért sem, mert egyidős velem.

Gyermekkorom óta ismerem, s habár kimondottan szexi csajszi némi túlsúllyal, amit azonban csípek a látszólag gyengébb nemnél, mégsem jöttünk össze az eltelt évek alatt.

- Talán testvérek voltunk az előző életünkben. - jegyeztem meg viccből, mikor nem is olyan rég szóba került a téma, de ő komolyan vette szavaim.

- Szerintem szinte biztos, különben ennyi év alatt már bőven egymásnak estünk volna.

- Szóval szexuális alapú következtetéssel leltünk jó eséllyel bizonyosságot a reinkarnációra. - szántam ismét viccnek a szavaim, de ő továbbra sem volt vevő a humoromra.

- Én valószínűleg fiú voltam az előző életemben. Képzeld, simán letudok nyúlni egy kocsit hatvan másodperc alatt.

- Hát ilyennel a csajszik tényleg nem szoktak dicsekedni. De ugye nem akarsz a bátyád nyomdokaiba lépni? Micsoda véletlen , hogy éppen kocsilopásért vágták sittre.

- Mert balszerencsés volt. Épp a balhé előtti napon oktatott ki a szakma rejtelmeiről. Persze csak úgy buliból, s azt pedig nem tudtam, hogy mit tervez. Két éve rossz társaságba keveredett, gondolom akkor sajátította el a fortélyait. De hagyjuk a múltat, a jelenben vár ránk egy járgány, amit...

- Fékezzünk egy cseppet. - vetettem közbe. - Sőt inkább álljunk meg. - vettem vissza teljesen a tempót. Később visszagondolva, máig sem tudom, miért tettem. Talán csak rádöbbentem, hogy hülyeség ez az egész. Vagy egy benső hang sugallatára? Persze végül is nem oszt, nem szoroz melyik volt, mert,ha mondjuk a sugallat, elég gyengére sikeredett. Ugyanis Andi kötötte azt a bizonyos ebet a karóhoz, amelyre aztán még sajnos én magam is rátettem egy lapáttal.

- Akkor indulás hozzánk, és bebizonyítom. - javasolta, mire értetlen képet vágtam, bár sejtettem mi a terve.

- Anyukádtól jó kislányként engedélyt kérsz a kocsiszajrézásra?

Egy másodpercig késett a válasszal, gondolom amíg rájött, hogy megpróbálom hülyére venni.

- Roppant vicces vagy. - felelte aztán fanyar mosollyal. - Bár az igazság közelében kapisgáltál, mert ő is közvetett szereplője lesz a kocsi lenyúlási képességem tesztelésének. Ugyanis az ő járgányát veszem kölcsön egy időre anélkül, hogy elkérném tőle a slusszkulcsot.

- Ez olyan, mintha a légtornászok két méter magasan végeznék a mutatványt, s a trapéz teljes részét még ez esetben is védőháló fedné. Pedig csak 10 méter magasban, védőháló nélkül igazi ez a buli.

- Vettem a lapot, de szerinted megéri ilyen kockázat pár percnyi furikázásért?

- Simán. Különben csak tökfilkó leszel a saját kártyapartidban.

- Te mintha olyan nagy ász lennél. - vágott vissza.

- Még csak király vagyok, de dolgozok rajta. - feleltem széles vigyorral, de simán letörölte a képemről lány létére a vigyort.

- Egy király mióta pakol ki árút szupermarketben?

Pár pillanatra leblokkoltam, de aztán máris próbáltam kivágni magam a rám olvasott tényszerű valóságból.

- Így vegyülök el a népem közé, hogy megismerjem a gondjaikat.

- Hát igen az nagy gond, ha nem találják hol van például a meggybefőtt, vagy a röviditalok. - söpörte félre nevetve a királyságomat, de aztán komolyan folytatta. - Ellenben , akár tényleg király is lehetnél, ha összekapod magad, és készítenél a dalaidból egy demó anyagot.

- Már bánom, hogy elénekeltem előtted az egyiket, bár mentségemre szolgáljon, hogy jelentős mértékben alkoholos befolyásoltság alatt álltam.

- De még így is tök jó volt, képzeld el milyen lenne józanon.

- Tudod mit? - kérdeztem elgondolkodva, aztán belevágtam. - Ha bevállalod védőháló nélkül a kocsi balhét, bevállalom én is egy dalom pia nélkül előtted.

- Eléggé eltérőek a kockázati tényezők, de legyen.

- Jó döntés. Azért az arányokat, tisztázzuk, mert te, ha csak el nem ütsz valakit, legfeljebb előzetest kapsz, de, ha én leégek előtted, lehet egy életre elmegy a kedvem az énekléstől.

- Vagyis józanul hamisan énekelsz? Akkor a leendő közönséged érdekében, az alkoholizmus útjára kell lépned.

Nem ellenkeztem, mert a piálás egyik kedvenc elfoglaltságom a haverokkal, bár azért azt hozzá kell tennem, egy kezemen megtudom számolni, hányszor részegedtem le eddig aljas módon. Lehet ciki, hogy rocker létemre felest ritkán iszok, és sörnél is általában háromnál megszoktam állni.

Miután letisztáztuk a feltételeket, tíz perc múlva egy őrizet nélküli parkolóban máris hozzákezdett a balhé megvalósításhoz. Egy Toyotát választott, de nem a márkája miatt, hanem, mert volt bőven szórólap a szélvédőjén. Ha minden jól megy, majd simán visszahozzuk, és a tulaj azt hiszi, csak nyitva hagyta az ajtaját. Ám hadd éljek most egy kettős hasonlattal, miszerint az Élet nem habostorta, de még csak nem is lányregény. Sőt, nagyon nem az, és erre rádöbbenhettem aznap délután.