Jonny az angyal

 Számomra döbbenetes bizonyos Face posztokat olvasni, és ezekre a reagálásokat, hogy milyen hatalmas gyűlölethullám söpör végig országunkon épp akkor, amikor a leginkább összefogni kéne. Azért, mert a másik ember más elveket vall, csak aljas és gonosz lehet? Ez csak költői kérdés volt, hiszen irdatlan ostorcsapásként, sújtanak le újra és újra a szavak magyar embertől, magyar emberre. Az Előítélet, akár egy óriáskobra befészkelte magát a lelkekbe, és persze ennek a „lénynek” maga a lélek az étke. Mi lesz,ha egyre több lelket fal majd fel teljes egészében? Még csak diploma sem kell hozzá, hogy tudjuk a választ. Elkárhozunk és az ördög majd lábát lógatva whiskyt vedel a pokolban, hiszen itt fent a Földön már semmi dolga sem lesz. Megteszi helyette magyar, magyar ember ellen, persze valószínűleg ez a bolygónk országainak nagy részében „így működik”. Hiszem, hogy vannak kivételek, és nem is kevés, sőt egyre többen leszünk, akiknek ténylegesen a Haza az első. De nem úgy, hogy a lakosság felét kiűznék az országból, mert másképpen merészelnek gondolkodni.

„Az olyan szívben, ahol a Haza az első,

A gyűlölet nem kaphat helyet,

De amíg ember, ember ellen támad,

Az ördög rajtunk csak jót nevet .”

Egyelőre egy kérdéssel zárnám mondandómat...

Vajon mit érezhet Isten, ha Hazánkra emeli tekintetét?

/Részlet a Jonny az angyal című regényből./

Annak érdekében, hogy tétje is legyen a dolognak azon túl, hogy legrosszabb esetben mindkettőnket sittre vághatnak,fogadtunk egy rekesz sörbe. Szóval két perc volt a kocsi lenyúlására , azzal a kikötéssel, ha lejár az idő, nincs tovább, bukta a balhét, és persze én nyertem. Még egyszer körbenéztem, hogy továbbra is nyugis e a terep, aztán egy „most” kíséretében a stoppert útjára indítottam. A másodpercek gyorsan peregtek, ám Andi sem tétlenkedett. Az ajtót kinyitotta harminc másodperc alatt úgy, hogy nem szólalt meg a riasztó, ám az indításnál többször kellett próbálkoznia, és vészesen közeledett az idő lejárta. Lehet furcsán hangzik, de a másodpercek múlásával nem főképpen a rekesznyi folyékony kenyér miatt drukkoltam, hogy veszítsen. Hanem valamiféle rossz előérzet kezdett szétáradni bennem, s ahogy teltek a másodpercek, mintha csak elindult volna egy visszaszámláló a lelkemben, s a két perc lejártával, ha duruzsolni kezd a kocsi motorja, valami sötét dolog is aktiválódik. Száztíz másodpercnél sikertelen kísérletet tett az indításra, mire már csaknem fellélegeztem, ám a következő próbálkozásnál „beröffent a járgány”.

- Hoppá egy rekesz sör! - vidámkodott gázt adva, de én persze nem osztottam jó kedvét. Ám nem a sör ára miatt, hanem a rossz előérzetem úgy tünt, hívatlan vendégként helyet bérelt a lelkemben.

- Nyugi, megkapod. - legyintettem, aztán próbáltam betájolni a következő percek eseményeit. - Furikázunk egy kicsit a környéken, s irány vissza a parkolóba.

- Rendben főnök. Esetleg előtte meg is tankoljak?

- Még szép, de arra nem adok pénzt. - váltottam lazábbra én is, hiszen eddig minden rendben ment. Sehol egy zsaru, és Andi biztos kézzel vezetett egy mellékutcában. Ám aztán egyetlen mondattal elsöpörte bizakodásomat.

- Ha már kölcsönvettük ezt a járgányt, illene letesztelnünk, hogy mennyit bír. - jegyezte meg,miközben gyorsított, pedig úgy száz méterre kanyar következett.

- Megőrültél? - érdeklődtem elmeállapota felől, de nem vártam rá választ. - Az első kanyarban felfordulunk így. - tettem hozzá az esetleges közeljövőbe tekintve.

- Nyugi, nem megyek ár Laudába. - vett vissza a sebességből. - Pár percre van az autópálya... - hagyta félbe a mondatot jelentőségteljesen.

- Na ne! - hűltem el, nem épp férfias megnyilvánulásképpen, így visszagondolva. - Ilyesmiről nem volt szó.

- Hát most van. Nehogy rinyálj már egy kis sebességtől.

- Nem kimondottan a sebességgel van gondom. - bámultam mereven az utat, aztán látszólag más témával folytattam. - Neked volt már olyanod, hogy megéreztél előre valamit?

- Nem is egyszer, és általában bejött.

- Hát most nekem is ilyen volt induláskor.

- Az, hogy felcsavarodunk egy autóút széli fára?

- Ja persze, és tudom másodpercre pontosan, hogy mikor lesz. - ráztam a fejem szavaim ellenére. Egyszerűen rossz előérzetem volt, az egész balhéval kapcsolatban. - játszottam nyílt lapokkal ,és arra számítottam, hogy humoros megjegyzéssel próbálja tromfolni lapjaim, de tévednem emberi dolog.

- Rendben. - felelte néhány másodpercnyi csend után. - Fensőbb erőkkel nem szeretnék szembe szállni. Persze ez esetben sokkal valószínűbb, hogy sima rinyálás váltotta ki a rossz előérzetet belőled, de ne kockáztassunk.

- Miről beszélsz? Én ragaszkodtam ahhoz, hogy élőben menjen a balhé. Te anyuci kocsiján pepecselté volna, amivel,ha lebuksz, legfeljebb egy hét szobafogságot kaptál volna.

Szóval jól elvoltunk, de a lényeg, hogy Andi minden további vita nélkül visszaindult a parkolóba. Ami engem illet, egyre bizakodóbb hangulatba kerültem, hiszen úgy tünt, a rossz előérzet téves riasztás volt. Még pár száz méter, és minden bizonnyal gond nélkül megússzuk, hogy rövidlejáratú autótolvajokká váltunk. Ám közvetlenül az utolsó kanyar után történt valami váratlan, és elkerülhetetlen dolog, ami nyomba gátat vetett bizakodó hangulatomnak.

Vagyis elkerülhető lett volna , ha először is nem hozza fel Andi a kocsi témát, vagy, ha aztán beérem azzal, hogy otthon, kockázatmentesen vigye végbe nem épp nőies tervét. Persze lehetne még jó pár további „ha”, mert ami a kanyar után történt, mindössze egy másodpercen múlt, hogy elkerülhető legyen. Egyetlen másodperc változtatta meg teljes mértékben az életem!

Azt mondják a nagyokosok, hogy kétfajta embertípus van. Ragadozók, és prédák, de fogalmazhatok konkrétabban is, miszerint uralkodók, és alattvalók. Így volt ez már évszázadokkal ezelőtt is, és így történik mindaddig, amíg nem lesz az Egyenlőség uralkodó a Földön. De mint tudjuk ehhez csodának kéne történnie, ám hiába várunk Istenre, otthon "malmozva", mert ezt a csodát nekünk kell megtennünk. Épp ez lenne létezésünk lényege, de ehelyett öntelt vigyorral befurakszunk az uralkodók táborába, vagy beslattyogunk a másikba lehajtott fejjel, az alattvalók közé. Szerintem van egy harmadik út is számunkra, mely kapcsán született meg „Valami jó” című dalszövegem, s ha az a sorsom, hogy énekes legyek, elő is adom majd a Világ színpadán. Na jó, ez némi túlzás volt, eléneklem majd bármilyen színpadokon, csak jusson el a címzettekhez.

„Mi van, ha nem vagyok préda,

És nem vagyok ragadozó,

Nem vagyok király, sem szolga,

Csak egyszerűen „valami jó”.”

/Részlet a „Jonny az angyal” című regényből./