Hbetty blogja

Ha nagyon vérzik,
ki figyel rá?
Ha szorongva fáj,
mit csinálsz?
Egyedül vívod meg a csatát!

Mert a Te szíved, neked dobog,
várod a holnapot,
hátha már könnyebb lesz,
mit két szívdobbanás között elviselsz.

Apró darab a testedből,
mégis mindent ráterhelsz,
a bánatod, az örömöd,
és mindent mit úgy érzel
van hozzá közöd.

Ragyog a szemed, fáj a szíved,
összeegyeztethető e két dolog?
persze, hiszen reméled,
nem függ össze -e két dolog.

Kifelé minden úgy látszik, hogy jó,
belül meg mardos a bánat ,
ez így nem jó!

Nem akarok kétféle ember lenni,
kit csak kívülről lehet szeretni,
szeressenek együtt, vele,
a vérző szívemmel egyszerre.

És talán ha megérzi a szív
az áradó szeretetet felé,
nem fog már úgy fájni,és
képes lesz két dobbanás között
ujra normálisan élni!

Eljött a nap, végleg enyém vagy!
Kerestelek mindenhol és rád találtam,
amit már nagyon vártam!

Éreztük, hogy nincs is szebb és
jobb dolog, ha szerethetjük egymást
nagyon.

De még had mondjam el neked,most
és mindig mennyire szeretlek.
Szeretlek ha öregszünk akkor is egymáséi
leszünk.

Szeretlek, ha a sors valami rosszat hoz.
Szívem akkor is dobog majd érted,
ha éppen nem ugy érzed.
Mert együtt leszünk boldogok, tudod?
még a nap is másként ragyog.
De majd, ha jönnek a szürke hétköznapok
akkor is veled vagyok.
Mert ugye érzed Neked születtem végleg.

Az élet hullámzó tenger,
egyik nap lent,
a másik nap fent,
ezt sose feledd!

És mikor bele nézel szemembe,
a boldogságot látod, kedvesem.
Mikor meg fogod két kezem, a
szívem ver hevesebben.

Ezek vagyunk mink ketten,
egy kék és zöld szempár, ki
mindig egymásra figyel!

Két szempár összenéz,
az egyik barna a másik kék,
még nem tudják a holnapot,
de biztos, hogy a csillag fent ragyog!

Mit is mondtál,
hallgatja a fülem,
ahogy beszélsz,
nézi a szemem!

A ragyogásból ugye látod,
hogy mennyire imádom!
Két kezed fogja az enyémet,
hát édesem ennyire szereted?
Álmodozva, szerelmesen élni,
azt gondoltad, már sohase fog jönni!

Szerelem az nem gyötrelem,
mely életedbe bevág szelíden!
Majd átvált hurrikánná,
de remény sincs már tudom,
és ezért a fájdalom!

Minek az írás, ha nem olvasod,
minek az étel, ha nem eszed,
minek a szerelem, ha már közel sem engeded!

Hazaérek boldogan vár,
melegbarna szemében látszik,
hogy Ő neki én vagyok az
egyetlen, más senki, kit
ily hűséggel tudna szeretni.

Nem is tudom, hogy eddig
hogy is birtam nélüle,
hisz életem sivár lenne,
ha Ő nem lenne.

Ahogy figyel és ahogy lesi, hogy
hogy is tudná életem jobbá tenni,
minden pillanatban és percben
könyörögve kéri, hogy csak Őt szeressem!

Egyedül Őt senki mást,
s ezért mindenre képes,
csakhogy elérje célját,
megtagad minden szépet.

Odabujva hozzám lesi gondolatom,
s én ezért becézgetem, simogatom,
megteszek érte én is mindent,
feledve a borus perceket.

Nagyon szeretjük egymást,
s tudjuk, a másikért élünk,
soha nem fogjuk másért elcserélni,
vagy holmi kis pillanatokért felcserélni
közös életünk.

Ezt választottuk régen,
mert ez a kapcsolat tudtuk
egy életre szólt,s mit tagadjam már
hisz Ő az én kiskutyám!

Világít a hold, körülötte csillagok,
sötétség mely elhozta,
csak úgy mardossa
                              szívemet,

Nézem az elsuhanó fényeket,
melyek itt-ott feltűnnek,
nézem és gondolataim csapongnak
ki tudja, hogy merre járnak?

Nagyon-nagyon messze,
fent a fellegekbe,
hozzád édesanyám,
kit elvett tőlem a
február, és aki nem ad
vissza soha már.

Miért tette? nem tudom, de a hibás
én vagyok, az biztos.
Gyötrődtem már ezen eleget,
és senki- de senki nem értett meg.

Miért is? Mert szeretetem nem volt elég,
ahhoz, hogy itt tartson még egy kicsikét?
De hidd el gyermek még úgy nem szeretett senkit
ahogy én szerettelek mindig.

Gyermekként ittam szavaid, néztem gyönyörű hajad,
és boldogan mutattam mindenkinek az én anyukámat.
Úgy éreztem gazdag vagyok nagyon, na nem pénzben,
hanem lelkemben éreztem a vagyont.

De hirtelen minden fáklyaként égett,
és eltűnt hirtelen, ami szép volt, elégett.
Mert rájöttem arra, hogy nem vagy már,
de én gyermek vagyok újra, és
mindig rád vár.

Édesanyám, ha már nem tudok többet adni Neked,
fogadd el lelkemet.
Neked adom, vidd, hisz a tied.

Még búcsúzóul hagy írjam le azt a szót,
édesanyám, nem egyszer sokszor, mert
ennél szebb szó nincs a világon.
mert Te vagy nekem az éj, a nap, a levegő,
és Te vagy az életem, és minden mi benne létező!

Drága édesanyám ne menj még,
kérlek maradj még egy kicsikét!
Maradj, hogy elmondhassam bánatom
mert aki maradtam az nem én vagyok.