Hbetty blogja

Gondolatok

Forgok-forgok,
de repülni nem tudok,
látnék, ha
engednék,
érzek és feledek,
mit is remélhetek?

Építem,
talán,
és itt a magány,
várj, ne vidd a
reményt,
hiszen van még időm,
talán,
építhetném tovább.



......utána!

Mikor utolér a halál,
lelked semmi és senki se már,
egyedül maradtál.
Titkod már nem titok,
hisz senki nincs kit
érdekelne, magadba tartod örökre.

Csendben viseled e magányt,
hisz tiszta éjszakán,
kihunyt csillagok ezrei
sötétbe menekültek
s a látomást is elhessegeti.

A Isten magasló trónusán,
a ködöt, amely a domb fölött száll,
elfújja, és a remény sugár újra
melletted áll!
Rejtélyes,és  fenséges,
ez a bizonyság,
tündöklő fénnyel,
érkezik hozzád!

orongós, hideg időben
két ember ül a téren,
ősz fejükön látni az idő múlását,
véletlen találkozás mi összehozta a párt.

Emlékek tolulnak fejükbe,
s szívük hevesebben verve válaszol kérdésükre,
szemükben megkopott a csillogás,
de csak egymást nézik, senki mást.
Elrepült életükön töprengenek,
hogy ezt miért nem együtt tették meg.

Bántó szavak nem hangzanak,
együtt siratják a múltat,
s egyként mesélik életüket,
attól fogva, hogy útjukat a
sors szétválasztotta.

Emlékszel: de sokszor elhangzik,
s a másik kutat, keres, rendezi gondolatait.
De oly rég volt, és oly szép,
vagy csak úgy tűnik, ezt adja vissza a
messzeség? Az idő múlása tenné szebbé,
boldogabbá? De felelet nem érkezik rá.

Közben esik a hó, de őket nem zavarja,
a két reszkető kéz összekulcsolva melegíti
egymást, s visszafogja a suttogást.
S újra látják egymást fiatalnak, szépnek,
mert az emlékek bennük élnek.

A téren már nem jár senki, de a pár
még mindig keresi a miértet, s a válaszok
csak egyre késnek.
Nem tudják nem emlékeznek az okára,
vagy csak szívük nem válaszol,
mert hiába?

A hideg zord éjszaka után,
a park újra élni kezd,
jönnek mennek az emberek.
S tekintetük a párra téved,
akik ülnek a padon, egymást kezét fogva,
amit már nem engednek el, soha,
de soha!

Eljött a nap, végleg enyém vagy!
Kerestelek mindenhol és rád találtam,
amit már nagyon vártam!

Éreztük, hogy nincs is szebb és
jobb dolog, ha szerethetjük egymást
nagyon.

De még had mondjam el neked,most
és mindig mennyire szeretlek.
Szeretlek ha öregszünk akkor is egymáséi
leszünk.

Szeretlek, ha a sors valami rosszat hoz.
Szívem akkor is dobog majd érted,
ha éppen nem ugy érzed.
Mert együtt leszünk boldogok, tudod?
még a nap is másként ragyog.
De majd, ha jönnek a szürke hétköznapok
akkor is veled vagyok.
Mert ugye érzed Neked születtem végleg.

Az élet hullámzó tenger,
egyik nap lent,
a másik nap fent,
ezt sose feledd!

És mikor bele nézel szemembe,
a boldogságot látod, kedvesem.
Mikor meg fogod két kezem, a
szívem ver hevesebben.

Ezek vagyunk mink ketten,
egy kék és zöld szempár, ki
mindig egymásra figyel!

Két szempár összenéz,
az egyik barna a másik kék,
még nem tudják a holnapot,
de biztos, hogy a csillag fent ragyog!

Mit is mondtál,
hallgatja a fülem,
ahogy beszélsz,
nézi a szemem!

A ragyogásból ugye látod,
hogy mennyire imádom!
Két kezed fogja az enyémet,
hát édesem ennyire szereted?
Álmodozva, szerelmesen élni,
azt gondoltad, már sohase fog jönni!

Szerelem az nem gyötrelem,
mely életedbe bevág szelíden!
Majd átvált hurrikánná,
de remény sincs már tudom,
és ezért a fájdalom!

Minek az írás, ha nem olvasod,
minek az étel, ha nem eszed,
minek a szerelem, ha már közel sem engeded!

Hazaérek boldogan vár,
melegbarna szemében látszik,
hogy Ő neki én vagyok az
egyetlen, más senki, kit
ily hűséggel tudna szeretni.

Nem is tudom, hogy eddig
hogy is birtam nélüle,
hisz életem sivár lenne,
ha Ő nem lenne.

Ahogy figyel és ahogy lesi, hogy
hogy is tudná életem jobbá tenni,
minden pillanatban és percben
könyörögve kéri, hogy csak Őt szeressem!

Egyedül Őt senki mást,
s ezért mindenre képes,
csakhogy elérje célját,
megtagad minden szépet.

Odabujva hozzám lesi gondolatom,
s én ezért becézgetem, simogatom,
megteszek érte én is mindent,
feledve a borus perceket.

Nagyon szeretjük egymást,
s tudjuk, a másikért élünk,
soha nem fogjuk másért elcserélni,
vagy holmi kis pillanatokért felcserélni
közös életünk.

Ezt választottuk régen,
mert ez a kapcsolat tudtuk
egy életre szólt,s mit tagadjam már
hisz Ő az én kiskutyám!