Hbetty blogja

Hbetty•  2008. november 8. 15:03

NEKED



Elsuhan az életem,
de nem végeztem még mindent el,
mert annyi minden szerettem
volna lenni, mi széppé teszi
életed!

Csak parányi gyertya lenni,
mely bevilágítja szobád,
csak egy darab fa lenni,
mely híd egy szakadékon át,
egy kanál méz lenni,
hogy édesítsem életed,
csak egy segítő kéz lenni,
ha szükség van rá elérjed,
csak egy mosoly lenni,
hogy feledd a borús perceket,
csak egy napsugár lenni,
mely meleget ad Teneked!

Hbetty•  2008. november 5. 16:14

Emlékszel? (retro)


Gyermek voltam, s rohantunk a
Gellért-hegy tetején,
tiszta szívből, örömmel
Ugye emlékszel még?
Ültünk a vasúton, mely Csillebércen át vezetett,
amiket a sok-sok gyerek vezetett.
Ugye emlékszel még?
Ittunk bambit, s ettük a perecet
s rolleroztunk rengeteget
Ugye emlékszel még?
Villamoson jártunk iskolába rendre,
tanítottak bennünket a fegyelemre.
Ugye emlékszel még?
Hallgattuk a Beatlest, jártuk rá a táncot,
s kezdték nekünk behozni a Világot!
Ugye emlékszel még?
Választottunk munkahelyet,
amelyből volt rengeteg,
Ugye emlékszel még?
S jöttek aztán a gyermekek,
s jött a GYES, melyre mindenki elmehetett
Ugye emlékszel még?
S eljutottunk oda, hogy emlékeink
már a csoda.
Mutatják a múló időt s mi nem vesszük
észre Őt.
De hát nem is lehet, mert emlékeinkben
mik vagyunk? még gyerekek.

Hbetty•  2008. november 3. 14:51

A Szikla tetején


 
Áll egy kislány a szikla tetején,
hajába belekap a szél,
szemébe a nap szórja sugarát,
de a könnycsepp nem attól van ám!
Egyedül érzi magát,
és nem akar mást csak a babáját,
elvették, tönkretették, de Neki
az volt az igazi barát!
Ne sírj kislány!!

Áll egy leány a szikla tetején,
szemében könnycsepp,
melyet megcsillant a fény.
Karcsú teste törékeny, barna
haját viszi a szél.
Az élet neki nem öröm,
átjárja fájdalom a lelkét,
egyedül van, s nem tudja miért?
Ne sírj leány, hisz ez a Te életed,
széppé tenni csak Te teheted,
álmod egyszer valóra válik,
csak járd az utad, amely még
nem is látszik.

Áll egy asszony a szikla tetején,
szemében könnycsepp,
arcán fájdalom.
Siratja életét, amit elrontott,
de nagyon.
Soha nem mutatták a jó utat,
ebben is magára maradt.
Siratja a múló időt,
az elrohanó ifjúságot, a szerelmet,
és a sok bánatot, ami lelkébe
költözött.
Végigjárta az iskolát,
de nem volt más csak bukott diák!
Kudarcáért nem vádol senkit,
hisz életét Ő maga élte igy.
De senkinek nem mutatta meg,
hogy mennyire fáj az élete,
hisz mindenki boldognak látja,
és van aki már-már csodálja.
A remény még ott van a szívében,
ha egyszer újra eljön a szikla tetejére,
a szeme nem lesz könnyes, és
végre egyszer talán boldog lesz!

Hbetty•  2008. november 1. 21:31

Utolsó utadon


Utolsó utadon mikor kisértelek,
fel sem fogtam azt,
hogy ez velem történhetett.
Mosolygós szemed, kedves szavad,
mely most már a semmibe zuhant,
nincs velem, de nagyon is szerettem.

Utolsó utunk,
megállítottam volna a percet,
és kértem volna, hogy ezt Ne tedd!
De elvitte a szavam a zugó szél,
de boldog is lennék, ha még itt lehetnél.

Már egyszer végigjártam ezt,
hol kisgyermekemet vittem,
utolsó utjára,  mily kegyetlen, hisz
nem is élhetett egy kicsit sem!

Szívem majd kiszakadt, értelmetlen
gondolat szakadt lelkemben, miért?
kérdeztem, hisz piciny testét még
magamhoz sem ölelhettem.
De ott voltál velem, és öleltél engem!

És most az utolsó ut, utolsó,
mily kegyetlen ez a szó!
Nem akarom, ez nem Neked való!
De már eldöntötted, biztos látod
a fényt, igen ott, mögötted.
Mert először engem nézel,
utána mész a fénybe! Örökre!

Utolsó ut, de utána pihensz,
örökléte már a tied!
Vigyázzanak rád az angyalok, addig

míg ott nem vagyok.

Hbetty•  2008. október 15. 07:17

Bucsú


Álmodtam az éjjel, nem vidámat.
Borús volt és elvitt a bánat.
Miértünk voltam bánatos,
mert szerelmünk régen halott.

Tudtad-e, hogy mit jelentett
mikor szemed rám nevetett?
Érezted-e, hogy a gondok,
mit sem értek, ha fogtad
éppen a két kezemet.

Tudtad-e hogy más vagyok,
más a többinél,
kinél a kedvesség jó szó,
mindennél többet ér!

Tudtad-e kedves, mily nagy volt bánatom
ha nem értetted szívem szavát, tisztán,
hallhatón.

Tudtad-e, hogy életem
bérkiért odaadnám,
ha tudnám, hogy egyszer
ugyis visszakapnám.

Tudtad-e, érezted-e, hogy nekem
mit jelent,
ha észreveszed lelkemben a
közelgő gyötrelmet.

Tudtad-e, érezted-e, sosem fogom tudni,
hiszen Téged sohasem lehetett megfejteni.
Lehet, hogy tudtad, de már nem akarod
tudni,
így lehet az éveket könnyen felejteni.

De majd rájössz kedvesem, remélem egyszer,
-lehet, hogy későn,-belőlem csak egy volt,
egy ember ki megismételhetetlen.

Mert az ember természete, lénye egyetlen,
de a szerelem, mi közös bennük, végtelen
értelmet ad életednek,
vigyázni csak ugy tudsz rá, ha szereted,
forrón, vágyakozva, mig él, szerelmesen.

Igy búcsúzom szerelmünktől mely évekig tartott,
a szívembe egy helyen örökké élni fog!!