Hbetty blogja

Hbetty•  2008. október 7. 11:18

Az életem


  
 

 Várta már őt egy ideje,

Mióta szembekerült vele,

Azóta, hogy megtudta

Milyen az élet borús oldala.

Várta azt, hogy érte menjen,

Hiszen nem volt még ilyen közel,

Átértékelve az életet,

Meglátott mindent, mit addig észre sem vett.

A felkelő és lemenő napot,

A rügyező és lehulló fákat,

A virágot, melyet kapott,

A szerelmet és a csodákat.

 

Átértékelte életét,

Mely elröpült,

Felnevelte gyermekét,

Aki aztán messzire került.

 

Számot vetett eddigi életével,

Mely nem kecsegtette túl sok széppel.

 

Alattomos kór, ami megtámadta,

Nem engedi, gúzsba köti mára,

Örökre bezárja.

Hit, remény? Elfogyott,

Hiszen bekopogott nála és várta.

Várta annak percét,

Mikor eléri őt, megfogja hajában a szalagot,

Szívét, amit már másnak adott, visszakéri

Hiszen tulajdonának tekinti.

 

Eljön érte, de addig a kínok-kínja várja,

Nem testi, lelki bánat ami bántja.

 

Itt kell hagyni gyermekét,

S a férfit kinek szerelmét régóta várta,

S úgy nézett ki, most megtalálta.

Megtalálta, de el is engedi,

Vérző szíve már nem kell neki.

 

S az emberek kik ismerték

Szemében nem láttak mást, csak fényt.

A fény mely mindig csillogott,

S a mosoly, a humor mindig ott volt.

 

Nem mondta senkinek mire vár,

Mert már ott volt s kézen fogta a HALÁL.

Hbetty•  2008. október 7. 11:17

Kislányom

 

Úgy vártam jöttödet, hogy

szívembe beköltözött a kikelet.

Vágyódva, örömmel készültem,

hogy megérkezz, hisz úgy éreztem

Te leszel a legnagyobb kincsem.

 

Eljött a nap, nézve picike arcodat,

tudtam nincs semmi és senki aki

Tőled elszakíthat.

 

Mikor sírtál, veled sírtam,

ha nevettél, veled nevettem,

megvolt köztünk a kötelék,

amely mindennap erősebb lett!

 

Játszottunk, nevettünk,

kúsztunk a szőnyegen,

édes picikém Te érted

éltem.

 

Gondok, bajok nem érdekeltek,

hisz ott voltál velem.

Múltak, repültek az évek,

s egyszer csak megérkezett a

kis testvéred.

 

Drága pici lányka lett Ő is,

most már ketten voltatok,

kikért érdemes volt élni.

 

De nagyon hamar felnőttetek,

s Te nagyobb gyermekem,

anya lettél, szíved alatt Te

is gyermeket melengettél.

 

Boldogságod átjárta szívemet,

s mit tagadjam mostam könnyeimet.

 

S itthon maradt még a kisebb

kicsi lány, aki már nem is olyan kicsi már.

Önállóan él, s néha de szeretném,

ha azért néha hozzám bújna még. 

 

Szívem, lelkem, életem még mindig a tiétek

ezt sose feledjétek. 

Felnőttetek gyerekek, s szememben

fénylő csillagként élitek életeteket.

Hbetty•  2008. október 7. 11:06

ÁLOM


Ködös hajnal reggelén, hol a nap még nem kél,
bús, magányos erdőben, hol csillogó fák lombjain
nem jár át a fény,ott élsz.

Ösvényt vágott az elkeseredés,
de szíved mélyén ott az ébredés,
mint egy folyó, mely gyorsulva,
száguldva szel magának utat,
vágtat,hegyen völgyön, keresi a kiutat.

A gondolat, megannyi pillangóként,
bábjából kilépve szeli át életed legtitkosabb
rejtekét.
Ahol a nap és az éj összeér,
ott lakik  képzeleted szülötte,
a tündérek csodálatos kertje.

A tündérlányok közrefognak, hívnak, kezüket
nyujtják feléd, és táncra perdül az egész
tündér nemzettség.

Bánatod itt elhalkul. elveszik,
a szíved üteme diktál,
ne várd még Eldorádót,
hisz az maga a halál!

Ne hagyd, hogy elhalványuljon ez az érzés,
hiszen ez Te magad vagy, ez nem kérdés.
Maradj ott, álmodj, hiszen veled vannak,
legalább most éld át a boldog pillanatokat.

Megteremtetted saját tündérkertedet,
és ha valaki bánt, bármikor lábad beteheted,
nem kell varázs szó, nem kell ,
csak a gondolatodat engedd el!

És a ködös hajnal reggelén, hol a nap
még nem kél, már nem vagy bús és magányos,
mert itt vannak veled, csodálatos kertedben
mind veled örülnek!

Hbetty•  2008. október 7. 11:01

Úgy szerettem volna boldognak lenni!

 Úgy szerettem volna boldognak lenni,
mindennap, minden percben a világra nevetni.

Mindenkivel megosztani,
a szívébe bele tenni.
Osztani a boldogságot két kézzel,
ami csak ember remélhet.

Felnevetni az égre,ahol
a napot becézheted,
a csillagokra csodálkozni
s szép szóval köszönteni.

A boldogságot hazavinni,
a gyerekeknek tovább adni.
Boldog mosoly az arcomon,
ki ha meglát szintén mosolyogjon.

Két szemedben fénylőn lássák,
tiéd ez a boldog világ!

Hbetty•  2008. október 7. 10:57

Ember

 

A folyó sodrásával élek,
s néha elfelejtek minden szépet,
elsodor a gond a bánat,
visszajönnék én, ha tudnám, hogy várnak.

Gyermekkorom ábrándjai élnek bennem tisztán
elfelejtett gondolatok, rabul ejtenek némám.
Vágyaim és álmaim tova szálltak mára,
de keseregni, bánkódni már hiába.

Lettem aki vagyok, s amit adott a sors,
élem, de egyre büszke vagyok,
viselem azt amit kaptam, méltósággal,
küzdve, mert ember maradtam és remélem

így lesz mindörökre!