Demo

Az élet közben

Ott van a nőnek a férfi, a férfinak a nő
és van a munka, a szív, a szeretet,
az ész, száz cél, ezer tett.
Ennyi az élet, s közben
van a nőnek a férfi, a férfinak a nő.

Zuhanás

Poros nap dönti rám a hátam,
a tetején a fejem előre billen,
a zuhanyrózsából a víz
így öleli át száraz testem.
A vízbe mártott egyedüllétben
a rajtam maradt napi terhek,
arcom ráncai közül hullnak
alá mint lassú zselépercek.
Szuszogva engedem át rajtam
az apró időszünet cseppeket,
amelyek egymással fogócskázva
szaladnak rajtam egyre lejjebb,
hogy aztán összekarolva utánozzák
vérereimet a bőröm felett.
Végül minden csepp elenged,
bátran veti magát a mélybe,
s talpaim után rendezve sorát,
mint valami tébolyult tömeg
immár hömpölyög a vesztébe
aztán eltűnnek örökre...
akárcsak ez a nap.

Hanghullámfürdő

Duna vizet töltöttem a zongorámba,
aztán vettem öt és még egy tyúkot,
beletettem őket a rögtönzött tóba,
így abban éppen hattyúk úszott.
A Hattyúk tava hanghullámait
akkordokkal rajzoltam körökre,
de hét helyett hat tárta szárnyait,
így nem volt kedvük a balettre.

Kandabula Poet társ következő fórum hozzászólása ihlette a versemet: "Én igazából csak a spájzban tudok költeni, fejjel lefelé lógva, a füstölt szalonnák között, mandragórát rágcsálva."

Szalonképes állapot

A spájzban nem csak állati tetem
lóg geometriai csomagban,
közöttük a világot megfordítva,
füstbe ment tervre hajolva,
izzadt szalonnák leheletében,
betűtöltelékből papírba töltve
készül elme gyomrának a strófa.
Így himbálódzik a szürreális képlet,
szalonna, kolbász ás kandabula
súlya felett ívet hajol a rúd,
s Föld felé gravitál e tré-fa.
A húsok hintázó árnyékát
a spájz egyetlen ablaka,
mint mozifilmet vetíti
a mésztől fehérre ijedt falra.

Örökség

Érdemes lenni
és új életekkel a
halált tagadni.