Demo

Attila_the_hun•  2020. február 19. 01:58

Színtelen

Színtelen

Önpusztító tükörkép
széttörve hull számadásba,
eltékozolt nyár fényén
szilánkjain szárad
színtelen vére
a léttelen számára.

Mert illúzió volt az ok,
kevés tévedésre
a világ sokat hordott.
Sodrás nélkül maradt
a kiszáradt árok,
vélt reggelek medrében,
másoktól béreltek a célok.
Mert értéktelen fájdalom után
szívtelen a vérkeringés
és színtelen a vércsepp.
Végül, de korán,
a megmaradt darab, igyekszik
a mindenhez semmit tenni,
s végre hibátlanul
senki lenni.

Attila_the_hun•  2019. december 9. 23:04

Az utolsó megrendelő

Hanyagul igazított függönyök között tűegyenes kifutón porszemcsék keringője hordja a fényt az alkotó hűséges tárgyai közé. Középtől picit beljebb felállított vászon festékcsíkok szilánkjaiból alakul tükörré, melyben a valóság színeiből egymást követve ível mozdulatlan helyére minden bútor amit a szobában lát a képzelet. Fekete alagút szájából kilógó csontos ujjai között szárad a vászonra az ecset szára, nedves nyelve. Homlokráncok redőnye alatt kékbe apadt szemek látnak sűrű, mélyfekete helyére ritkuló szürke hajtincset. A festményre sápadt arc borostás medrei közé vértelen festék zár szótlan ajkakat. A néhai önmagára felvett világosszürke ing gyűrött kontúrjai eltakarják a jelen részeit, csak a belsővilág láttatja az elfogyott jövőbe festett múlt részleteit.

Attila_the_hun•  2019. október 10. 16:12

Egy perc randevú

Egy perc randevú

Hozzám képest pofátlanul fiatal a Tejút.
Még ezerszer annyit él mint eddig.
Nekem már elkezdődött a fékút,
nem jutottam, csak országhatárig.
Csillagporából adott egy perc randevút,
hogy éjjeli égen túl láthassak a forrásig,
és végesen érezem a végtelen hosszút.

Attila_the_hun•  2019. január 25. 21:16

Nekem Téged

Nekem Téged

Te ott álmodban,
én már ébren szeretlek,
védtelen alakodban
ismét éjbe képzellek,
leplezetlen nézhetem,
hogy miért kívánlak,
de még benned alszik
amiért igazán akarlak.
A Párnába merülő kezed
rózsaszínét halmozza
az érkező reggel,
szemem percei elé
mozdulatlan ujjaiddal
érzékiséget teszel.
Vékony csuklódon
apró patak lüktetése
benned enged feléd.
Karod, vállad, nyakad
megágyazott felszínén át
arcodig kallódom,
szuszogó nyugalmad
magamra hangolva hallgatom.
Homlokod tincséről
arcodra cseppen
a friss napsugár,
melletted csendem
feléd ébreszt már
mert ajkadra képzelem hangod
ha majd szemed
jó reggelt szavadra nyitod.
Veled teszem magamévá
az elillanó percet,
amíg az álom ismét
odaad nekem téged.

Attila_the_hun•  2018. október 2. 00:22

Rövid állapot

 

Rövid állapot

Rohan az idő, de én gyalog vagyok,
végtelen változásban véges ok,
ahol a távolság rövid állapot,
jelen börtönében: cella célok.
Ott majd rozsda nyitja a zárat,
terasznyi létem nihilbe szabadul,
állandóságra leszek fátum,
s a semmire magyarázat.


Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom