Zuhanás

Zuhanás

Poros nap dönti rám a hátam,
a tetején a fejem előre billen,
a zuhanyrózsából a víz
így öleli át száraz testem.
A vízbe mártott egyedüllétben
a rajtam maradt napi terhek,
arcom ráncai közül hullnak
alá mint lassú zselépercek.
Szuszogva engedem át rajtam
az apró időszünet cseppeket,
amelyek egymással fogócskázva
szaladnak rajtam egyre lejjebb,
hogy aztán összekarolva utánozzák
vérereimet a bőröm felett.
Végül minden csepp elenged,
bátran veti magát a mélybe,
s talpaim után rendezve sorát,
mint valami tébolyult tömeg
immár hömpölyög a vesztébe
aztán eltűnnek örökre...
akárcsak ez a nap.