Demo

Maga előtt tolja

Megbotlik minden nap,
akár tegnap és azelőtt.
Ezer akadály fekszik
minden cél előtt.
A tiszta holnapokban
hiába biztosak a lépések,
mindig ott vannak
ugyanazok a kövek.
Hátramaradt repedések
ismétlik a hibákat,
hűen őrzik az úton
az újra megtett múltat.
Mozdulatokba van égve
az önös törvény,
génekbe van taposva
a be nem járt ösvény.
Amit tenni fog
már maga előtt tolja,
mert kikerülni magát
nem tudja.

Jó helyen vagyok

Húsz éve vagy már velem,
kezdtünk fent, voltunk már lenn.
De mindennél ami volt,
rosszabb lenne a semmi sem.

Víz alatt

Lent a víz alatt,
nehéz a mozdulat,
nem hall hangot.
A világ eltört zárvány,
szikradarab ígéretek
mély térben hűlnek,
késő a fény.
Ernyed a súlytalanság,
vízkeresztre feszül,
hínár ölelésébe
sötét merül.

A szünet

A gitáron, csak három húr táncolt.
Megálltam, hallgattam, mert érdemes volt.
Odafenn a nyár az aszfaltra sült,
ő idelenn, egy-egy kacatfolt
között, vastag kabáton ült.
Ölében, elhasznált hangszer
hangján remélt,
s a szakállig ért haj alatt,
dúdolva élt.
Az idegen rongyok alatt,
az igazság, csak látszat.
A valóság a dalban volt,
amit a gitár tolmácsolt.
Egyetlen újrahordott
cipőjével szemben,
hallgatag panaszra tárt sapka várta,
hogy a világ megfizessen,
miközben az idegen tömeg,
a társadalom árnyékát taposta.
Rágörnyedt a féllábú hangszerre,
úgy hiszem, a sorsát pengette,
nem is figyelte közben,
kap-e valamit cserébe.
Hajléktalan lakta magát a zenébe,
mert amíg az szólt,
talán mégis otthon volt.
- még mindig maradok -
Hallgatok… hallgatom
ahogy az olcsó gitáron,
tékozlón gazdagok az akkordok.
Nézek… de nem le,
mert csak az ujjak koszosak,
de a hangjegyek, tisztán szólnak.
Egy apró szünet közben,
most először észrevett engem,
vágatlan, szürke hajszálai közt,
csak a szemével, rám nevetett.
Tekintete, egy jelentéktelen pillanatra
a sapkára tévedt, de aztán rögtön el-
szégyellte magát amiatt, amit tett.
Újra a gitárra hajolt
és ismét láthatatlan lett.
A tolmács újra szólt,
de nekem többet jelentett
a szünet.

Tik-tak

Az este végre eltakarja a Napot,
a fény elé ezerlyukú függönyt húzott.
Előbújnak a ragadozó vágyak,
türelmetlen kezek közt gomb jajgat,
aztán a csupasz testre bókokat aggat.
Az ajkak közt a szavak most pihennek,
csókkal szemet csukva mondják: akarlak.
A karok egy árnyékba szorítják a szerelmet,
a falióra alatt, tékozlón szórják szét a percet,
reggelig ringatja a románcot: tik-tak.