Black blogja

Black•  2010. január 15. 18:58

sors

Sors

 

Fekete, fehér
gazdag és szegény
az út mindig véget ér
Hiába menekülsz, hiába félsz
az utolsó járat elment rég.

Fekszel az ágyban
a falakat nézed
legbelül már semmit sem érzel

Kés a szívben, törött csontok,
ördögi tánc, ez a te sorsod

Hideg az eső meleg a vér
a szerelem vak
és édes a kéj.

Elindulsz vakon bele a világba
a csizmádon vastag a por.
Az utad magad választottad,
de nemtudod merre is vezet még.

üres szobákban hálsz
nincs egy lány akivel osztozhatnál
nincs semmi szex csak sok sok szesz
holnap újra útra kelsz.
Mögötted elhagyott városok, összedölt tornyok
ödögi tánc
ez a te sorsod. /ZS/

Black•  2010. január 15. 17:47

Eljön az idő

                                                             Eljön az idő

 

 

Ne gondolkodj!

Ne gondolj semmire!

Kapcsold ki az agyadat végre,

Ne hallgass senkire!

 

Húzódj be a házba!

Zárd be az ajtót,

Ne nyisd ki senkinek.

 

Bogarat ültettek a füledbe,

Viszket, és egyre mar.

Rossz, rossz, rossz,

Ezt mondják, mind ezt suttogják.

 

Már te is elhiszed,

A fejedben áramkörökként

Kering a sok ideg.

Menj, zárd be az összes ablakot,

Ne lássanak be a szomszédok.

 

Várj! Várakozz!

Eljön a te időd is,

Mikor kinyithatsz majd,

Minden ajtót, és ablakot.

Black•  2010. január 15. 16:39

Tetoválj !

                                                               Tetoválj !

 

Titkot hordoztál magadban, már a kezdet kezdetén.

Illatod, mint mezők millió virága,

Körbevett, átkarolt akár a napsütés.

 

Mellékutakon futottam melletted,

S te csak nevettél,

Öleltél, ellöktél.

Vágytam rá, hogy mosolyogj,

Szívembe szemed tüze meleg színeket hozott.

 

De soha nem tudtam meg ki vagy,

Soha nem értettem igazán

Miért, minek vagyok melletted,

Mint egy árnyék csupán.

 

Mint a tűz és a víz,

Mint a tél és a nyár

Különbözünk egymástól,

S csak nő a távolság.

 

Könnyes kezekkel

Festek feketére mindent,

Könnyes szívembe

Kést szúrt a keménységed.

 

Azóta mindennap magamba tetovállak.

 

Csak távolról nézhetlek,

Furcsa már ez is elég.

Egyszerre gyűlöllek és szeretlek,

Önkínzásomból sohasem elég.

Magam sem értem, csak feszül a húr,

Mindennap véres a szívem.

 

Könnyes kezekkel

Festek feketére mindent, amit érek,

Keresztre feszítve is folytatom

Amíg csak élek.

 

Mindig, mindennap magamba tetovállak.

Black•  2010. január 15. 16:36

Tájkép/Torz/


 

 

Elmegy az ősz, elmegy a tél

Eljön a tavasz,

Eljön a mosoly, eljön a fény.

/neked/

 

Elnyúlsz egy, rét közepén

Hallgatod a csendet,

Felhőket kerget feletted a szél,

Föléd, kúszik, simogat,

Átkarol, a napsütés

/ma még/

 

Madarak szállnak az égen,

Messzi földről, haza tértek,

Elhozták, a tavasz üzenetét.

/kinek?/

 

Virágok, fák, bokrok,

Nyugalom, béke,

Csodálatos,

Valóban szép festmény

Tetszene nekem is, ha mindez én lennék.

Black•  2010. január 15. 16:09

nem tudnék ilyetde mégis az enyém , rólam szól

   Bertold Brecht:                                                      

  A SZEGÉNY B:B- RŐL

 

 

 

Én,Bertold Brecht a fekete erdőkből származom.

Anyám a városba vitt,

Midőn méhében feküdtem. S az erdők hűvösségét

Megőrzöm magamban halálomig.

 

 

Az aszfaltváros az otthonom.Valamennyi

Halotti szentségét magamhoz vettem:

Újságokat.És dohányt.Pálinkát.

Gyanakvón, lustán és végül elégedetten.

 

Barátságos vagyok az emberekhez,

hordom mint ők a keménykalapot.

Azt mondom mind egész különös szagú állat.

S azt mondom nem számít én is az vagyok.

 

Üres hintaszékeimben néhány asszonyt

Ületek délelőttönként néhanap.

Godtalan elnézem őket s így szólok: A tiétek

Vagyok, de bennem bíznotok nem szabad.

 

Este férfiak jönnek.”Gentleman”-nek

Szólítjuk egymást milliónyiszor.

Lábukat felrakják asztalomra,

S”lesz még jobb sorunk is”-mondják.És én nem kérdem, mikor.

 

Reggel a szürkületben a fenyők vizelnek,

És férgük-a madárhad-jajgatásba fog.

A városban poharamat ekkor hörpintem ki,

Eldobom a csikket s nyugtalan álomba zuhanok.

 

Könnyelmű nemzedék, ültünk, és azt gondoltuk:

Nem dőlhetnek romba fejünk fölött a házak.

(így építettük Manhattan szigetének felhőkarcolóit,

A az Atlanti Óceánt mulattató karcsú antennákat)

 E városokból az marad, mi rajtuk átfütyül: a szél! boldog, mert házainkat üresre zabálja végre. Tudjuk, hogy előfutár mind,aki ma él,  És ki utánunk jön , nem méltó említésre.

 

A jövendő földrengésekkor remélhetőleg

 
1...373839
 

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom