955kondoros blogja

Kis késésem oka banális,
az időt valahogy elnéztem,
másnapi műtét felvételre,
az irodában jelentkezem,
igen rendben tessék leülni,
s várjon,majd szólnak a nővérek,
vártam,vártam eltelt pár óra,
közben eszembe jutott egy-két
dolog amit elfelejtettem
magammal hozni a kórházba,
odamentem a nővér pulthoz
mondom a nővérnek,hogy ugye
van még időm hazaugrani,
ki maga!kérdezte kiáltva,
ez és ez vagyok,és mit képzel,
maga fogja megmondani,hogy
mi legyen itt!visítja s szűkül
tűhegyesre a pupillája,
de hát én csak...,ne vágjon közbe
most én beszélek!tudja maga
mennyit dolgozunk mi magukért,
meglátja,hogy jön a főorvos,
még jobban felemeli hangját,
a fekete hajú doktor úr
csak áll,és egyetlen szót sem szól,
ő ordít rám mint takonypócra,
nem bírom tovább és kikérem
magamnak,az arrogáns hangot,
a kioktatást az üvöltést,
ott van némán a többi nővér
lehajtott fejjel,magyarázom,
hogy magas vérnyomásom miatt,
elmaradt műtétre jöttem be,
háziorvosom rendbe hozta
a vérnyomást,ám most mérhetik!
a nővérkék nyugtatgatnak, mert
minden porcikámban remegek,
kettőszáz tizenöt per százegy,
és a cukrom is az egekbe,
a holnapi műtétre rendbe
jön majd, vigasztal egy nővérke,
reggel a vizitkor százötven,
tolnak a műtőbe,utolsó
tűszúrás az ujjba,a cukrom
tizenöt,nem műthető,vigyék
vissza,kihúzzák a katétert,
hozzák az elbocsátó papírt,
de az infúziót bent hagyják,
várok,várok de a cérna már
elszakad,kitépem a csövet
a karomból,spriccel a vérem,
egy látogató kiabál,hogy
jöjjön már valaki,nővér fut,
micsinál maga!megyek innen!
nem mehet, be van nyugtatózva!
az pont jó,az kell ám most nekem,
a soha viszont nem látásra!
egy kis nővér a lépcsőházig
üldöz még,de szépen lerázom,
ha lesz is egyszer protézisem,
az nem ebben a kórházba lesz
a térdembe beoperálva!

ÍGY TÖRTÉNT A MÁSODSZORI NEM MŰTÉT!

"Csak mikor istenek születtek,
szülőkben kélt ily iszonyat."
A hang halk;gyere ide kisfiam!
A fiú,szinte önkívületben,
Térde összekoccan,ina reszket,
Görbül a szája,sírna de nem mer,
Lába rogyadozik remeg,de megy,
Jeges félelem kúszik szívembe,
Látva rettegését a gyermeknek,
S ami következik az borzalom,
A nagy csontos férfikéz iszonyún,
Üti pofozza a gyermekarcot,
A fiú feje lódul nagyokat,
Nem fut el,áll kiszolgáltatottan,
Közbelépésemre,jön a válasz;
Én így nevelem a gyermekemet!
És egyszer,megköszöni még nekem.
A megalázott fiú halkan szól,
Apa kérem szépen,elmehetek?
Mehetsz! Köszön,de nem néz rám,elmegy,
És én,szégyenlem felnőttségemet.

Az idézet:József Attila Iszonyat című verséből való.

Rönkök között hézag,
rálátni a vízre,
félkörben drót tartja
össze,állunk öten
középen kézen a
gyermek;jövőnk s hitünk.
Két oldalról fogjuk
közre a reményünk.

Aranyak gyémántok,
Gazdagság és bőség,
Erre vágyom régen,
Erő és egészség,
Vidámság nevetés,
Sose érjen véget,
Kívánom erősen,
Ebbe legyen részem,
Így éljek Istenem,
Még egy jó pár évet!

Sivár napjaim,
rozsdás emlékeimmel,
és csak peregnek...