Emi blogja
Hangtalan könnyek
Maya verse, Kata /1970/ hozzászólása ihlette eme írásomat!
Nem mi kértük, hogy legyünk, nem jó szülő/k/re leltünk, valahogy nem kellettünk. összetörték a szívünket, tönkretették életünket, és miért, kérdezem némán, csendben, kiabálva, zokogva, üvöltve, de nincs válasz a sok miértre.
Maya, Kata, Miriam, én és még sok-sok egyén, akinek szívét-lelkét tönkretették, s talán még most sem tudjuk mi volt a vétség amit elkövettünk, de valamiért megszenvedünk, és talán "bocsánatot" sem nyerünk. Tőlünk pedig biztosan nem kérnek, azt sem tudják, mit tettek.
Olvastam, akinek gyerekkorában megnyomorítják a lelkét, 40 éves koráig nem igen jön rendbe, én is még csak lábadozok, sokat szenved tőlem a család, nem mintha nem adnék meg nekik mindent, hanem a bizonytalanságomtól és ezért anyámékat okolom!
Sokszor hallottam, majd megváltoznak, persze, csak győzzem kivárni, és most már történhet bármi, én nem hiszek nekik. Keserű szavak, de bennem nincs bűntudat, amit velem tettek.....egy életre elég.
Most is, jönnek adják, amit hoztak, s talán beszélgetnének, de nem tudják miről...és én sem tudom miről.....
Belémnevelték....lány lettem, az én hibám, nem vagyok jó semmire, sehova sem passzolok....s most nagyon nehéz feldolgozni, hogy van ez a hátrány az indulásomban, s közben körülöttem van egy klassz család, és két vadidegen néni, akik számítanak rám!
Megfogadtam, ha lesz egy gyermekem, ő mindent megkap tőlem, amiben én hiányt szenvedtem, elégedett a lelkem DE
A SZEMEM TELE VAN HANGTALAN KÖNNYEKKEL!
Maya, Kata, köszönöm Nektek!
Gondolat
Csodát nem tudok tenni
s nem tudok sokáig várni
s e m
de
bízom a csodában
és hiszek Benned
ISTENEM!
Léleksimogató
Lehet, egy mosoly, egy vers, egy dallam, bármi apróság...egy napos napban, melynek emlékét elteszem magamnak "hidegebb" napokra...
De ma, bevallom....drogoztam....lelkem feltöltődött azzal az élménnyel, nem egyszer láttam már, de megunni nem tudnám...
Utazás...amerre a szem ellát kukorica- napraforgótáblák, láttam a dohány rózsaszín virágát....rengeteg fenyőt...akácfát...
Szikrázó napsütés...s az a rengeteg különböző árnyalatú zöld....ilyen csodát talán még festő sem fest... mellettem a társam, mögöttem a lányom, úgy éreztem én vagyok a legboldogabb ember ezen a világon!
Az idő
Sokáig bajtárs volt, jó pajtás, éveken át csak futottunk, szaladtunk ő és én. Percek, órák, napok, hetek, évek, ez mára már sajnos, mind a semmivé lett. Akkor úgy éreztem, nagyon kevés a 24 óra, most úgy mintha a 24 is 48 volna.
Siettünk dolgozni, majd fejest ugrottunk a házi munkába, vagy az otthoni mókuskerékből be a dolgozóba, minden percem be volt osztva, de ritkán éreztem, hogy fárasztó volna.
Ildi ovis lett, majd kisiskolás, azt hittem elég lesz a két otthoni segítség, nem lesz fennakadás. Tévedtem, az tán gondoltam merészet, nyakamba vettem én magam az egészet. A lányt, én hoztam vittem, örökké időzavarban de nagyon boldog voltam. Esténként, ha leültem végre, elterveztem, "Barátok közt" leszek, sokszor nem láttam, mert a medvéknek nem volt szívük, hogy felébresszenek.
Sietett az idő, mikor a "picit" tanítgattam, vagy mikor a medvével szálltunk a szerelem szárnyán, s láttuk milyen közel a szivárvány. Sietett az idő, s egyszer csak....megállt.
Mostmár csak délig siet, utána pihenő, és utána csak cammog, mint egy beteg medve....valamit keresek....mit kezdjek a fölös idővel?
Lehet.....
Lehet, hogy átlag vagyok, lehet, hogy buta vagyok, lehet hogy hamis vagyok, de jól érzem magam, a többi átlaggal, a többi butával, a többi hamissal együtt. Sőt, itt köszönöm a segítségüket, sokuknak már a barátságát is, bár még csak júliust mutat a naptár, és már fél éve hogy itt vagyok, de jól érzem magam és el nem mozdulok!
Véleményem nekem is van, de nem általánosítok!