Emi blogja

def.67-89•  2009. július 11. 21:41

A plüssmikulás

Családjaink között hatalmas anyagi különbség van, de természetesen ez soha nem jelentett számomra semmit! Én otthon kevés szeretetet, odafigyelést kaptam, és ezt nem lehet pótolni ajándékkal, édességgel. Viszont Sanyi családjától ezerszeresen megkaptam a szeretetet.

Egyszer, karácsony előtt, anyu, mintha valami nem tudom én milyen nagy titkot árulna el, közölte velem, Ildinek Barbie-házat rendelt, de ne mondjam el neki, hadd legyen meglepetés. Eljárt a szám, ki is kaptam érte rendesen.

Eljött a karácsony, Ildi megkapta a játékot, Sanyinak fél délutánjába került, mire összerakta, de a lányunk talán kétszer játszott vele. Néhány műanyag tartóoszlop, kartonpapír falak, tető, nem érte meg az árát, szerintem.

Anyósék a kicsi nyugdíjaikból épphogy megéltek, sokat költöttek gyógyszerekre is sajnos. De mégis, azt az aranyos piros plüssmikulást, amit Ildinek vettek, olyan szeretettel adta oda neki anyósom, hogy mindhárman sírtunk!

 

def.67-89•  2009. július 11. 16:59

Az első találkozás - "másodszor"

Nem véletlenül halogattam a dolgot, tudtam Sanyinak korántsem lesz olyan kedves fogadtatásban része, mint nekem volt.

Utólag felmerült az egy "szépséghibája" a látogatásomnak, az egyik sógornőm azóta is orrol rám, puszta féltékenységből, akkor mertem néhány mondatot váltani a férjével, aki ugye Sanyi bátyja. Megjegyzem, álmomban sem gondoltam volna, hogy udvariasságomból még félreértés is lehet. De a család többi tagja megnyugodott, illetve megnyugtatott engem. Kicsit féltek, hogy még egy "Icust" kapnak a családba, illetve ne legyen lelkiismeretfurdalásom, hiszen ő a saját szülein, és a bátyján kívül nem becsül senkit. Mi ketten azóta is tartjuk a háromlépés távolságot, bár mostanában már percekig el tudunk beszélgetni.

De, elkalandoztam, szóval egy másik szép nyári délutánon a mi házunk előtt állt meg az autó. Idegességem határtalan volt, Nem is csalódtam - sajnos!

Ahogy beléptünk a kapun, csak azt láttuk, hogy apu elrohan hátra a műhelyébe, nem is mutatkozott.

"Gyönyörű" véleményt anyutól kaptam: -  Hát... semmilyent nem vártam, de ilyent végképp nem!

Azon a délután sokat gondolkodtam kettőnkről, a végeredményről már beszámoltam néhányszor...

def.67-89•  2009. július 9. 14:45

Az első találkozás

Diós csokidesszert és plüssviziló

Forgassuk vissza képzeletben az idő kerekét, nem olyan sokkal, 18 évvel. Akkor is július volt, túl voltunk a nehezén, meghoztuk komoly döntésünket.

Ő már akkor nagyon szerelmes volt belém, nekem is tetszett, de a nagy érzelmek csak később törtek rám, de bevallom még mindig tart a lángolás.

Találkozni kellene a szülőkkel, a könnyebbik utat választottuk először, én mentem le hozzájuk, nem így illik, de kicsit halogattuk az elkerülhetetlent! 

Napokig kétségbe voltam esve, mi van, ha mégsem tetszem, mi van, ha másmilyen lányt képzeltek a "legkisebb fiú" mellé. Aztán egy szép nyári vasárnap délután, megállt az autó a házuk előtt. Sógornőm a két lányával állt a kapuban, kiváncsian ki is lesz az, aki a családba kerül. A két idősebb fiútestvér választását a szülők nem nézték jó szemmel, bele is szóltak. Bár mindkettő megnősült mégiscsak, de nem lett boldog a házasságuk. Ezek után Sanyi közölte, csak azt a lányt viszi haza bemutatni, akit el is vesz!

Mondta, ajándékba ne vigyek semmit, de én úgy tanultam, üres kézzel nem illik menni sehova, főleg akkor nem ha ilyen fontos a látogatás.

Szóval, kezemben a desszerttel és a plüssvizilóval beléptem hozzájuk, bemutatkoztam a szüleinek, kis idő múlva ketten maradtunk későbbi anyósommal. beszélgettünk, és sokat mesélt nekem azokról az időkről amikor Sanyiék még kicsik voltak, illetve, hogy a sógornőm otthon is lakott a férjével egy darabig, és ő nem nézte jó szemmel hogy segít a szüleinek a házi munkában.

Itt tatottunk a mesélésben, amikor Sanyi visszatért és mosolyogva közölte, "ugye mondtam, tudtam, hogy nem lesz semmi baj!", annyi lett mégis, hogy anyósom cukorbeteg volt, és nem ehetett az édességből, de a gesztus nagyon jólesett neki!

Utána megismerkedtem a többiekkel is, és végül egy nagyot  játszottam azzal a szöszke kislánnyal, aki akkor volt négyéves. Zsuzsi, a keresztlányunk, igen örült a plüssvizilónak, még mindig megvan, igaz kicsit kopott, varrni kellett már, fél szeme hiányzik, de amiko rmeglátom, a régi emlék még mindig mosolyt csal az arcomra.

Másnap, persze szívdobogva vártam Sanyi válaszát a félénk kérdésemre: "Tetszettem nekik?"

- "Mondtam, hogy ne idegeskedj, azt üzenik anyámék, nem az a kérdés, hogy ők elfogadnak-e, hanem hogy Te elfogadod-e őket?"

Azóta sok év eltelt már, nagyon jó családba kerültem, csak apósomék hiányoznak most már 10 éve!

 

def.67-89•  2009. július 8. 19:52

Köszöntő

Úgy döntöttem, bemutatom Nektek a komoly Emit is! Ide csak hosszabb írásokat tervezek.

 

 
1...789
 

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom