Az idő

Sokáig bajtárs volt, jó pajtás, éveken át csak futottunk, szaladtunk ő és én. Percek, órák, napok, hetek, évek, ez mára már sajnos, mind a semmivé lett. Akkor úgy éreztem, nagyon kevés a 24 óra, most úgy mintha a 24 is 48 volna.

Siettünk dolgozni, majd fejest ugrottunk a házi munkába, vagy az otthoni mókuskerékből be a dolgozóba, minden percem be volt osztva, de ritkán éreztem, hogy fárasztó volna.

Ildi ovis lett, majd kisiskolás, azt hittem elég lesz a két otthoni segítség, nem lesz fennakadás. Tévedtem, az tán gondoltam merészet, nyakamba vettem én magam az egészet. A lányt, én hoztam vittem, örökké időzavarban de nagyon boldog voltam. Esténként, ha leültem végre, elterveztem, "Barátok közt" leszek, sokszor nem láttam, mert a medvéknek nem volt szívük, hogy felébresszenek.

Sietett az idő, mikor a "picit" tanítgattam, vagy mikor a medvével szálltunk a szerelem szárnyán, s láttuk milyen közel a szivárvány. Sietett az idő, s egyszer csak....megállt.

Mostmár csak délig siet, utána pihenő, és utána csak cammog, mint egy beteg medve....valamit keresek....mit kezdjek a fölös idővel?