gota

Kedves Naplóm!

2020.október.22.

   Ma elgondolkodtam azon, hogy a Jóisten igazán szarkasztikus hangulatban lehetett akkor, amikor lenézett ránk, és  úgy döntött, hogy egyszerre kettőnket jelöli az útra, az " örök világosság felé".

...ha jobban meggondolom, szép is ez.

Kéz a kézben, járókeret a járókerethez koccanva indulunk a " sárga úton", ahol vár a jó meleg...

    Máma' reggel madárfüttyös, ragyogó napra ébredtünk.

- Ja, nem.

Én a tegnapi kemoterápia ajándék bonuszának köszönhetően, a  nyakamba  - ami  infúziós-állványként üzemel - akasztott

nyaki-tasimmal.

Ő, a tegnap este elnassolt  vízhajtók éjszakai, jótékony hatásával vértezve.

   - Bevetted már?

   - Bevetted már?

   - Mértél már?

   - Mértél már?

Gyere megszúrlak  mert idő van!

Fáj? Fáj.

Vegyél be Algopyrint!

    Kedves naplóm!

Ma is megrázom magam. Holle anyó  hozzám képest rázásilag amatőr .

Feldobom a napi - minden o.k. - sminkem, és nekifutok a napnak.

Lehetne rosszabb is.

...és dolog van...!

........

Vassné Szabó Ágota

A semmi hídja

Az út végén,

ahol a semmi hídja áll

- vastorkánál a mélynek -,

az utolsó ölelés vár.

A korlátra még együtt rebbent kezünk,

ujjaink - mint fürdőző madár -,

száradó szárnyait óvón egymásra tette,

hogy gyöngeségét ne lássa meg a halál.

- Még kijátszhatjuk.

Ifjút színlelve kapaszkodunk,

de talpunk alatt rázkódik a híd -.

Ő nagy szemekkel bámul ránk,

és maholnap egy ölelésre,

az örvény spiráljába hív.

Még sírunk és nevetünk a Nyárral,

ki örömöt és színes képeket firkál nekünk.

Bőrünk illatos a napsugártól,

s csattan rajta a vágy, ha szeretünk.

Még rokkáján egybefon az Ősz.

Lágy fények, tompuló színek.

Mellemre csorgó muskotály a csókod,

üzennek mandula, és dió ízek.

Még haraphatunk egy szeletet a szélből.

Tüdőnk vitorla, röpítene tovább,

de postás jön a téltől,

ki hordozza az elmúlás szagát.

Kézbesíti nekünk az út végén,

ahol a semmi hídja áll,

és vastorkánál a mélynek,

az utolsó ölelés vár.

... és 2022.06.13.-n. az első levélke megérkezett.

Ne sírj, nem halok meg.
 
A testem, az válik majd szürke porrá.
A lelkemet új dimenziók várják,
hiszen szabad lett, csak most még elbújik
egy használhatatlan, halandó váz alá.
 
Rövidre szabták e földi létem.
Okát tudják az arra jogosultak.
Bár látszólag még él minden szervem,
hidd el, bennük viszem tovább a múltat.
 
...és benne leszek minden dobbanásban,
minden légvételben, minden színben majd,
mit más szíveként, és szemeként látok.
Mert a mostani létem vége árán
néhány haldokló ág majd újra kihajt.
 
Ne sírj!