gota blogja

"...csak nehogy a síromra ülj,
mert beroskadnak az aforizmák,
hisz amíg éltem,
elég segg voltam egyedül".

Csurran a  vérem, szökik a teste.
Nádszagú este, kérlek, eressz be.

Nincs többé  játék, furcsa ajándék,
itt állok vérzőn, mocskosan, kérdőn.

Utolsó cseppje szétfolyik erre,
szétfolyik arra, köddé lesz arca.

Csurran a  vérem, szökik a teste.
Nádszagú este, kérlek, eressz be.

Csurran a vérem.
Szökik a teste.
Nádszagú este,
kérlek,
eressz be.
Nincs többé játék,
furcsa ajándék.
Itt állok vérzőn,
mocskosan,
kérdőn.
Utolsó cseppje,
szétfolyik erre,
szétfolyik arra,
ködé lesz arca.
Csurran a  vérem,
szökik a teste.
Nádszagú este,
kérlek,
eressz be.

Csillagtalan az éjszaka,
s a fákon ködruha --
hó helyett:
"a kutya megette" ezt az idei telet.
Kopasz ágakon - a városon -
nem vacog
sok kismadár,
hiszen
nyári élőhelyén is
élelmet talál.
Ablakomban,
az etetőben kihajt a mag,
ha ez továbbra is így marad.
Eltűntek a téli kosztosok,
gombszemük kíváncsian nem ragyog
be rám.
Olyan
halott a táj.
Nem jó ez így:
bár a téli napsütés  jókedvre derít,
és nem hiányzik a fagy,
de megbolondít
embert, állatot, növényt
ez a
télen jött  tavasz..

Csonthéjas magom
ha feltöröd,
kesernyés ízeket találsz,
de a magház darabjai mögött
ott lapul az édeskés varázs.
Keserédes ízek tombolnak a szádban,
ha a nyelvedre veszel
elvarázsollak
és szétfolyó levemmel
a  garatodig kúszom kedvesem.
Fekszem ott halomban,
miközben a szádban robban
szétfeszített húsom,
  ám ha felfalsz,
nem lesz belőlem
tortadísz
egy cukrászatban,
a pulton.