Dellamama blogja

Az én szerelmem,,
nem áporodott levegő csupán,
csak ábránd,
üres szavakba öntött vágy sután.
Nem tombol egész nap,
mi nem hagy nyugodni,
az én szerelmem
különleges, nem hétköznapi.

Szerelmemnek
nemcsak jár a szája,
hol a vágynak
nincs alanya se tárgya.
Szerelmem
nem hímes rímes ragos,
lelkemben lakozik Erosz,
az én szerelmem csodálatos.

Vigyázok rá,
féltve őrzöm, ő az én titkom,
törékeny porcelán,
kincsem megóvom.
Az én szerelmem
szívemben élő szenvedély.
Soha nem múló,
mint az óceán oly mély.

Úgy hullottak le róluk ruhadarabjaink,
mint virágról a szirom, ha a szél lefútta.
Nem hervadásunk, hanem feléledő vágyunk,
igaz, szép szerelmünk nyári virágzása.

Ajkaink hevülnek, karjaink fonódnak,
egymásba gabalyodik verejtékes testünk,
míg a gyönyörtől sóhajok felszakadnak,
a világból mindent kirekesztünk.

Szív a test minden mozdulatát érti.
ha óránk mutatója, egy percre megáll
összeforr bennük a nő és a férfi,
szerelmünk a fényes égre száll.

A fénylő Vénusz ránk szórja csillagporát
Összefont veled egy láthatatlan fonál.
Remegve ízlelgetjük a csók mézes italát
Cseppenként élvezzűk a rég várt csodát.

Azon az estén szívünkre ájult a mámor
Mondd ki a bűvös szót, már alig várom.
Szeretlek, súgod, de érzem te is félsz
Rejtelmes, selymes, gyönyörű az egész.

Szép kezed melegétől elernyed a testem,
Melleden egymásba dobbanó szívünket érzem.
Mosolyodban a szerelmed már türelmetlen,
engedem, hogy vágyad elárádjon bennem.

Csókok gyöngysorát adod hálából nekem
szárnyakat növesztett nekünk a szerelem.
Sorsunkat egybeolvasztja lobogó tüzünk.
Csak egymásért élünk, erre esküszünk.

Bp.1960 május.

Szerelemről írni nem nehéz,
mikor még belekábul az ész.
Ha már csak csorog a nyál,
és fogatlan a száj,
már nincs csók csak üres vágy,
akkor minek beszél és kéjeleg a száj.

Bp.2014. július

Ólomlábon járó hideg éjszakámon,

Fekete bársonyát leereszti az ég,
bölcsőjében elringat az éj.
Szememre csipke fátylat von az álom,
édes emlékek lábnyomában járok.

Elrepült múltidők visszafénylenek,
végtelen tengerek égig kéklenek.
Fény kezed simítja testem tájait,
hullámok mossák  Kréta kő-partjait

A sós tenger lebegtet karkaidban,
édes vágybizsergés fut végig rajtam.
Mézes ajkad remegő ajkamhoz ér.
..........Hírtelen sötét s megszakad a kép.

Hívnám csoda-álmomat, gyere vissza,
a hajnal szemem kapuját kinyitja.
Könnygyöngyös pillám a fényre megremeg,
Csendben rámborul a magányhideg.