Dellamama blogja

Felhők könnyet sírnak, dördül az ég.
vészharang kongását hozza a szél.
Az ártatlan szenved bűneinkért,
tövis-koszorú fején a babér.
Nyög a Golgota a kereszt alatt,
Isten fia a drága áldozat.
 
Kard penge éle oldalába vág,
a halála immár bizonyosság.
Krisztus szenvedése szívekig ér,
hívei térdelnek keresztjénél.
 
Harmadnapra a lélek visszatér,
a halottnak hitt teste újra él.
Nincs halál, van élet a síron túl,
ember szívekben remény lángja gyúl.
Vidd az örömhírt, higgyék a csodát,
Jézus feltámadt ujjong a világ!

Valahol alfa és béta határán
járhattam, talán hajnali négy táján.
Álmodtam egy új, csodaszép világról,
boldog embert láttam járhattam bárhol.
 
Szívem örült népek békéjét látván,
gyerek nem maradt éhesen sem árván.
Fájdalom itt nincs és könny a szemekben.
már nem fog fegyvert ember, ember ellen.
 
Sokan megfestették ez utópiát,
látják viszatérni Istennek fiát.
Együtt legelész oroszlán és bárány,
innen kiűzetett régen a Sátán.
 
Felébredve látom a valóságot,
pénzért megveszik az egész világot.
Csúcsra járatjuk a fejlődést éppen,
közben vergődünk magunk ketrecében.
 
Mi lenne, ha a jobbik úton járnánk,
ha a tetteket nem másoktól várnánk.
Ne pusztítsa Földjét tovább az ember,
inkább gyógyítsa sok-sok szeretettel!

Az ünnepen lelkem Istent áhít,
nem jutok el csak a templom sarkáig.
Jézusunk rideg szobra áll előttem,
végül is ide miatta jöttem.
 
Fiú Atyjához hiába kiállt,
Krisztusnak e helyen nincs feltámadás.
Rézbe öntötték, savas eső marja,
fecskék tisztelete szárad rajta.
 
Megállok, majd mormolok egy imát,
nem így képzelem Istenünknek fiát.
Mossuk tisztára átszegezett lábát,
adjunk rá díszes, ünnepi ruhát.
 
Vegyük le a keresztről ne szenvedjen tovább!

Nincs már senki aki a mélyből kiránt,
Isten süket lett a bűnösök iránt.
Kis kápolnában érted imádkozom,
sors fordításod Istennek ajánlom.
 
Szenvedély rabja a szerencsétlen,
segíts rajta, nem magamnak kérem.
Vedd le róla ezt a szörnyű átkot,
érte könyörgök, Hozzád kiáltok.
 
Kápolna freskóin nem fog az idő,
Isten hideg arca olyan mint a kő.
Szemem a  festett feszületre mered,
hiába várok, nem ad feleletet.
 
Talán rossz oltárhoz térdepeltem
imám elveszett a végtelenben.
Itt most mégis magamnak azt kérem,
segítsd elviselni emberségem.

Nincs senki aki a mélyből kiránt,
Isten süket lett a bűnösök iránt.
Kis kápolnában érted imádkozom,
sors fordításod Istennek ajánlom.

Szenvedély rabja a szerencsétlen,
segíts rajta, nem magamnak kérem.
Vedd le róla a szörnyű átkot,
érte könyörgök, Hozzád kiáltok.

Szemem festett képedre mered,
várok, de nem kapok feleletet.
Talán rossz oltárhoz térdepeltem,
elveszett imám a végtelenben.

Kápolna freskóin nem fog az idő,
Isten festett arca olyan mint a kő.
Itt és most  magamnak kérem,
adj erőt elviselni saját emberségem.