Azes

Reggeli tél

(Ujvári Lajos)

Reggelente már eszembe vésem,

Téli fagy zörget a kerítésen.

Össze is húzom egy kicsit magam,

Gondolatommal vagyok egymagam.

Testemet hagyom menjen monoton,

Visz a gondolatom árkon bokron.

Már messze a forró nyárban járok,

Körülvesznek a kedves barátok.

Egy jó viccet éppen elmesélek,

Néha olyan fordított az élet,

Mind jól kacagtunk a történeten,

Emlék sodor, visz át életemen.

Felbukkannak még újabb emlékek

Cifra őszből tarka-barka képek,

Fények, színek, és finom bor íze.

Egy sosem volt csók keserűsége…

Valami húz a reggeli télbe,

Magára hagyott testem ölébe.

Elment az út alattam már messze,

 Fagyott testem észre csak most vette.

Mag

(Ujvári Lajos)

Látod e pici búzaszemet?
Tőle kapod lágy kenyered.
Meghal érted, hogy tested éljen.
Por léte kenyérbe ébredt
Ma, csillapítva az éhséged.
 
De holnap már új értelmet lel,
Test rejtekén ébredvén fel.
Parányi rész, talán magodban
Várja halálát legjobban,
Gyermekké válva holnapodban!

Létre jöttünk

(Ujvári Lajos)

Mi mind, valahányan
Parányok vagyunk az ember-szivárványban!
Létünk Isten egén
Pár pillanat csupán, szent Nap-tűz melegén
Új létbe szenderül
Mind, de tudd, konkoly és búza máshová kerül!

Rendekre Csendek felelnek

(Ujvári Lajos)

Kopasz vén bükkfa csupasz merev ágán

Ül egy régi emlék holt virág ágyán.

Elmúlt ifjúságom hogyha elsiratnám,

Régi boldogságom édes kék madarát

Visszaidézném, talán újra hívhatnám.

Érzem a természeted tiszta rendjét,

Benne látom világod szűzi csendjét!

Isten szava benned a patyolat csended.

Szép szívednek Napja új holnapra ébred,

Béke és bölcsesség lelke követ téged.

Érzelmeknek buja virágillata,

Mint gyönyöröknek szétolvadó szava,

Mint szilvafa virágnak hamvas mosolya,

Méhét bevárja tárva-nyitva tarsolya.

Várta vágyam, de sorsa olyan mostoha!

Kenyeremnek javát meg tudtam már enni,

Igaz szerelemben mégsem tudtam lenni?

Ráfüggesztem szemem hát a Teremtőmre,

Ne kerüljön csúfság az én szemfedőmre,

Szívem világítson csillag-szeretőmre.

Hajam deresedik, mint kinn a tar ágak,

Felbukkannak bennem még néha a vágyak.

Emlékszem olykor a barackfa virágra,

Tanúm volt ő, az első csókomat látta.

Most ősz ül a fára, fagyot csókol rája.

Mos már talán nem is vagyok itt jelen,

Játszik velem a színes képzeletem,

Építek magamnak egy szép új világot,

Ahol aranyméh poroz gyémántvirágot.

Ott három nap szolgaság hoz királyságot...

Egyszer, majd ha szíveinknek csendje egy lesz,

Szívem hívására szíveddel felelhetsz.

Szentség illat illan szívünk zárja robban,

Azzá válunk akkor mit a szívünk dobban,

Lét az Egyben, Fényed Fényemben Fellobban!

Őszi séta

(Ujvári Lajos)

Lomha lábam az ősz nyomát járta.

Feslett kabátjából szerteszórta

Színes, illatos bélését

Befoltozta az út testét.

Talán beteg volt a szegény pára,

Nyirkos leheletét csontom fájja.

Hold-anyám fakón rálegyint,

Borzongós este jön megint.

2009. november 2.