Azes

Barátom, emlékszem...

(Ujvári Lajos)

 
Nincs többé már az a segítő kéz,
Vigasztaló, bátorító, segítőkész.
Nincs többé már a szívós, erős kar,
Figyelmes, ki hidegtől óvón betakar.
 
Nagyon hiányzik szelíd mosolyod,
Bús hantod fölött a szürke köd gomolyog.
Egy éve már, hogy elmentél tőlünk,
A sírodba csak ember-roncsot temettünk.
 
Segítő szellemed már mást vezet,
Már másik világban mondják ki a neved.
Emlékszem még a kellemes hangra,
Amely bús szívemet fakasztotta dalra.
 
Barátom több is van, aki szeret,
De nagyon hiányzik az őszinte szemed.
Az élet kitüntetett teveled,
Bandi, mindig áldani fogom a neved!
 

Egy jó barátnak november elsején

(Ujvári Lajos)

Szereteted tűzfénye elérte szívemet,

És az lángra kapott, lett

 Új szív-virágom,

Szív-világom!

Szeretetlángom

 Minden áldása Reád szálljon, azt kívánom!

Gyertyát gyújtok mindenkiért

Akit szerettél azokért,

Értem, Érted,

Szívem fénye új napra ébred.

A kelő Nap lágy sugara

Szeretettel csókoljon arcodra!

Meleg fénye úgy öleljen át,

Mintha én küldeném szívem csillagát!

Szív-világomból szív-virágodnak,

Tiszta szívemből a Barátomnak

2009. november 1.

Barátságunk örömére

(Ujvári Lajos) 

Barátom vagy nékem régen,
Megtalállak földön s égen.
Évek szállnak, jönnek-mennek,
Aranyhíd ez hű szívünknek.
 
Barátságunk biztos pillér,
Megtart minket, Földet átér.
Fájdalmakat elűz egyre,
Örömöt rak hegyről-hegyre.
 
Magasan száll szívünk szava,
Egyetértés egység dala.
Lelkeinknek lélekhangja,
Forró szívünk szép harangja!
 
Kedves vagy te régen nékem,
Benne vagy a szív-szentélyben.
Évek szállnak, mégis érzem,
Megmaradsz örökre nékem.
 
Életfámnak szép virága,
Életutam cifrasága,
Nem választhat szét zordsága,
Csak a halál némasága.
 
Emlékeknek kincstárában,
Otthonra lelsz világában.
Életednek elhunytában,
Szívemben élsz egyfolytában.
 
Szeretetben összetartsunk,
Amíg erre enged sorsunk.
Tavaszt üljünk, gyertyát gyújtsunk,
Még életünkben vigadjunk!
 
Szeretetre idő jusson,
Arcodon a mosoly fusson,
Szép szavam szívednek jusson,
Szemedből könny sose fusson!
 
Tárt karom védve öleljen,
Arcodon csók csicseregjen.
Támaszt karod rajtam leljen,
Áldó szavam felemeljen!

Főnix

(Ujvári Lajos) 

Ezredévek jöttek s mentek, mióta lettem én,
Elhamvadok, ha tűzbe lépek, holnap éjjelén.
Felébredek majd nektek, a hajnalvér szűz egén.
Ég bennem a vérem, kialszik énem szép tüzén.
Tollam, a fényes arannyal ékes, lángnak tengerén.
 
Illattal áldott füvekkel áll ott, fészkem bérc hegyén,
Tűzarany ruhában szállok, még ma rád találok én.
Eljövök Isten szent tüzén, át lelkeknek tűzszínén,
Felébred benned szeretetnyelved, szíved szellemén.
Együtt szállunk, tűzmadarak a reggeli Nap színén.

Te vagyok

(Ujvári Lajos) 

Jó barátom arcod látom, barázdáját ismerem,

Szívem tükrén is az tárul, mi történik énvelem?

Szemed huncut mint az enyém, felismerni vélhetem,

Tükrözi a lelkem fényét, így van vagy csak képzelem?

Istent látom most meg benned, olvad egyre a szívem.

Tükörben is többször látom, könnyem csorog azt hiszem.

Szeretettel nézem képed, rég bennem élsz, jó nekem.

Én nézek a képről ottan, Te vagyok, felébredtem!