Azes

Lelkem útjain

(Ujvári Lajos)

Mint szárnyaszegett vadmadár

Kit elsodort a zúgó ár

A fényes tolla tépve már

Az Isten tudja merre jár

Mert sorsa kissé vadregény

De lesz még útja végén fény

Ha él benne a hit, remény

Te árva lelkem bízz, ne félj

Kértem áldást, megéltem én

Az utam szép, de még kemény

A szívem nézem, szép szerén

Az Égi Én elnéz felém

Uram fényén  ott erő ér

Fénykeresztben rózsatő él

Szivárványnak színe Ő még

Arany szirmok között kő ég

Rózsakereszt arany ágán

Tükröződik egy szivárvány

Nevem hogyha benne látnám

Égi utamat bejárnám

2010. január

Elérhetetlen

(Ujvári Lajos)

Miért lóg a legérettebb körte

Legfelül, nincsen már ág fölötte,

Legszebb, kezembe mégsem vehetem,

Mézédes ízét nem ízlelhetem.

Messzire látszik csúcson az árva,

Nem ér fel út oda, el van zárva.

Erővel onnan le nem vehetem

Szép testét könnyen összetörhetem.

Ég magasában gyümölcs nem élhet,

Sok fényt felélve súlya nehéz lesz,

Megérve zuhanna, zúzott teste

Éjszaka sündisznó tora lenne.

Más fájára én fel nem mehetek.

Gyümölcsére szemet se vethetek.

Sors keze beteljesedik rajta,

Életét - halálát Isten adja.

Az égbe nyúló ágat a gazda

Gondosan ősszel jól legallyazza.

Ne legyen aztán többé gond arra,

Virág sose nyíljon ott fenn rajta.

Nem érinthetem már meg a szépet,

Tovább lépve mindez csak enyészet.

Szívem rejtekébe ha benézek

Mosolygó körtevirágok néznek.

2009. december 18.

Lényem csak ének

(Ujvári lajos)

Ott vagyok veled

Sokszor éreztelek,

Fogom a kezed

El nem eresztelek.

Vigyázom lépted

Tudom, ezt te érzed.

Benned a vágyad

Testet öltött nálam.

Álmodban jártam

Megmoccant az ágyam.

Fény néz a fénybe

Csillagtűz szívébe.

Lobban a szárnyam

Jaj, hová is szálltam?

Égek, csak égek

Testben alig élek.

Lényem csak ének

Lényed szép szívének.

2009. december 12.

Mesterem

Most, hogy testemen

Senki keze nincsen,

Mesterem lett az Isten.

Erős váram Ő most nekem!

 Csalódtam

(Ujvári Lajos)

Csalódtam megint
Éreztem én sokszor
Sokféle módon
Az igazság meging.
 
Erények síkján
Az útfélen álltam,
Tisztán és bátran
Igazak útján.
 
Barátom veszte,
Aki a sárban benn
Tisztességét lenn
hiába kereste.
 
Rögös úton járt
Már az öreg este.
Sötét a teste
Igazsága lejárt.
 
Szívembe bánat
Sava mar vermeket.
Hazug éneket
Követ utálat.
 
Botlás, de milyen?
Keserű kenyerem
Ha félrenyelem,
Fuldoklás az ilyen!
 
Feloldoz szívem
Most, csalódás-tövis
Koszorút tör, hisz
Átszúrta szép szívem.