Utazó / szonett

Egykor vulkán kráteréből születtem,
Csak egyedül én maradtam életben.
Felnevelt búzamező és szeretet,
Fészkében a lelkem sokat szenvedett.

Mindig virágról, hegyekről álmodtam,
Jégmezőn, szirteken vezetett utam.
Mikor kezem már majdnem el is érte,
Intett az élet, feledni örökre.

Egy-egy termékeny völgyben még megálltam,
Hol nehéz utamhoz társat találtam.
Így ketten hágtunk szikláról sziklára.

Lelkem szárnyait végül odaadtam,
Fiókák repülnek vele távolban.
Hazatértük ma szívem boldogsága.

2014.05.05.