Cédrus blogja
MũvészetMagány
Az estét a nap bearanyozza,
ragyog a levél is a fán,
csöndesen aláhullott,
egy érett alma volt talán.
Kis lábacskái a homokba
süllyedve, vezetnek egy cicát,
lefeküdt, pihent csendesen
tán a tejre gondolt, mit a gazdi ád.
Egy lepke volt, tarka, s szárnyalt,
mert a pillangók egyre szállnak,
repdeséstől csillan szárnyuk,
és intenek a napsugárnak.
Most már lopakodik az est.
Hosszúra nőnek az árnyak,
a szellő is most már csitul,
beköszön az esti varázslat.
Látom, kikötnek a hajóval.
Futott eleget, itt az este,
elfáradt, egyre nehezebb lett,
míg a sok utast vitte, csak vitte.
Az éjfátyol egyre közelebb,
én tudom, hogy itt az alkony,
aranyban, bársonyban forgott,
s a reggelt majd a nap felébreszti.
József Attila: Anyám c. versére
2O13.O4.11.