szumi blogja

 A levegőben feszül,
s eltörik bennem a szavad.
Lelkemben megfordul az idő,
s egy látomás bensőmre sikoltja
minden rezdülésed.
A létnek nyoma sincs már...
 Est kormozza be az Eget,
s belejajdul a szél.
- Hogy volt.
Csak volt...
- Csak voltál...
A törött szavak bennem
létemre törnek,de tűröm...
- Ott állok pőrén előtted,
öklöm a mellemre markolom,
s üres szemekkel meredek a semmibe.
Volt...
Volt...
Voltál!...
Csak ez dübörög.
Csak ez feszít!
- Megállt az idő...
Egy élet...odalett.
Egy élet...semmivé lett.
S a könnynek árja végre:
lezúdul arcomon.

Búcsú

  Karomba vettelek,

Szívemben hordtalak..

Mégis menned kellett...

- Így, elbocsájtottalak.

Szerelem-ravatal

Tátog bennem a szívem,

Mint partra vetett hal.

Kopog - e még bennem

A szerelem - ravatal?

Dúdolni kell a bánatot,

S könny nélkül kell sírni.

Törmelék szívünket a ravatalról

Nem kell vissza hívni.

Had gyógyuljon a föld alatt.

Minden rög,csak orvosság néki,

Bánat,már nem szakítja szét.

Lelkünkben nem lesz többé tüske,

Ha magunkba szívjuk a csöndet.

- S minden tiszta Égi fényt.

Lelkembe tiportál Isten!

Szívemre markolom kezem,

Nem hallod fuldokló szavam.

Nem látod,könnyes a szemem.

Itt vagyok egyedül,magam.

Lelkembe tiportál Isten!

Halld meg hát vádoló szavam.

Elvetted,s oda lett minden.

Itt vagyok egyedül,magam.

Lelkéért lelkemet adom!

Halld meg hát könyörgő szavam.

Nem látod?Könnyes a szemem.

- Ne legyek egyedül. - Magam.

Talán utol érlek

Még alig született meg bennem,

S máris temetnem kellett.

Ezt a gyönyörű, sírós csecsemőt,

Ezt a nagy szerelmet.

Szívem közepén hordtalak,

De kapzsi kezek kitéptek onnan.

Látod?Nem segít a könny.

Csak üres szívemen koppan.

Fátyol fénylik szemeimben,

Sötét,nyirkos lyukba nézek.

Most kell messze menjek...

- Talán,utol érlek.