szumi blogja

Vers

szumi• 2010. május 31. 23:37

Ne én legyek többé

Cserepes,kiszáradt föld vagyok

ami azt várja,

hogy langyos eső öntözze.

- Leomlott,összedőlt fal vagyok

mi azt várja,hogy valaki

a romokat újra felépítse.

Száraz,csörgő falevél vagyok

melyet már megcsípett a dér.

Élettelenül hullok le a földre,

Hisz' már közelít a tél.

Hópehely vagyok.

Melynek oly sok testvére van,

s mégis magányosan száll alá,

és a tájon puha paplanná válik.

- Én vagyok a szél.

Mely erejét vesztve

az összedől falak közt tanyázik.

Csillag vagyok,

de kialudt a fényem,

nem tudok ragyogni.

- Már nem világítok többé.

Hagy legyek én bármi!

- Akármi...

Csak én - ne én legyek többé.

12 hozzászólás

szumi• 2010. május 30. 22:38

A szív csendje

Furcsa csend ülte meg szívemet...

Hiányzik belőle a dobbanás...

- Hiányzik belőle az élet.

9 hozzászólás

szumi• 2010. április 29. 00:57

A levegőben feszül,
s eltörik bennem a szavad.
Lelkemben megfordul az idő,
s egy látomás bensőmre sikoltja
minden rezdülésed.
A létnek nyoma sincs már...
Est kormozza be az Eget,
s belejajdul a szél.
- Hogy volt.
Csak volt...
- Csak voltál...
A törött szavak bennem
létemre törnek,de tűröm...
- Ott állok pőrén előtted,
öklöm a mellemre markolom,
s üres szemekkel meredek a semmibe.
Volt...
Volt...
Voltál!...
Csak ez dübörög.
Csak ez feszít!
- Megállt az idő...
Egy élet...odalett.
Egy élet...semmivé lett.
S a könnynek árja végre:
lezúdul arcomon.