graffiti

most gyenge pára áll

szitál

a kis ligetre rá

naná

hogy ezek a hajnalok

a holnapok

kezdő óvatos lépései

s az életünk mi

töltjük fel tartalommal

de nem vigasztal

mert meg van írva mind

s-pirit a kincs

nincs szabadság se semmi

programként lenni ennyi

turbékolnak a fenyők fenn

nincs is tavasz pedig nem

épp rámborul a nyárvég

mást már nem is várnék

bugyborékok a termálban

ezt azért már rég vártam

ennyi a nyár csak buborék

mind a tiéd egy marék

hajnali csöndben a harmatok

súgják itt vagyok

lassan felkelnek ferde fények

szép-remények

ez a nyár még ma otthonos

de ott topog

valahol a tudatalattiban már

hogy száll

az időnek nevezett valami

de úgyse értheti valaki

aki csak a nyárban él

s míg ring a szél

kedden jönnek a hullócsillagok

hátha a hold se nagyon ragyog

és ahogy csíkot húznak az égen

pont ugyanolyan lesz mint régen

vissza múltba-jövőbe

tegnapba-jövőre

veled ott az égbolt alatt

látod ez a diakép maradt

de mit cifrázom az egyszerűt

amikor már minden kiderült

veled ott és itt vagyok

s közben hullnak a csillagok

mi történik a reggellel

talán ő is épp felkel

és egy lógó esőlábat

húzgál s fárad

majd a délelőtt éli a napot

nyugodtam mondjuk jónapot

mert elszalad vele a dél

és henyél

a délután lassabb mese

az álmodozás szerelmese

és végtelenbe játszik 

hintázik

majd az est leszáll a fákra

csókot lehel a szádra

s a sárga fények imbolyogva

botorkálnak el inogva

az éjjel-lep-el

méregkehely

mely elhozza a feltámadást

és folytatjuk az adást