s_game blogja

s_game•  2016. augusztus 6. 01:17

Egy sosem látott nagyapa emlékére


Gyümölcsfáid sóhaja hallik el hozzám, s szeretett földed növényeinek kecses ringása hiányolja törődő kezeim s közös esti táncunk a csillagok fénye alatt. Drága kerted oly gyakran visszhangozza lélegzetvételed, mikor megfáradt kezeiddel görnyedten osztottad szerető áldásod minden jövevényre, s bár sok ilyen édenkert létezhet szerte e világon, de ez föld az, melyből mindennek magvai a legnagyobb várakozással kelnek ki, hogy részesei lehessenek a varázslatnak. Rózsabokrok hajtásai tündöklő mosollyal törnek az ég felé, szivárványszínekben pompázó madarak reppennek ágról ágra s elbűvölő trilláik isszák be magukat szomjazó lelkekbe, melyekhez tovaszállnak ebből az édenből, ahol születtek, hol minden szép, s reményteli született, s hol a kert gazdája mágikus porral lepte be mindazt, mi él s ez a mérhetetlen, s kiapadhatatlan szeretet az, ami tükröződik az örök életet adó növények táncában.



2016. június 

s_game•  2016. július 13. 10:45

Várkonyi László hegymászó emlékére



".. De hiszem, hogy mégsem lesz tiéd,
Halál! A végső győzelem.
Mert látom hogy harcod végtelen, ..."
(Dobos József: A halál arcai)


Egyszer mindnyájan elvesztünk egy darabot a lelkünkből mikor magukkal viszik elhunyt szeretteink.
Sosem feledjük őket, benne vannak éppúgy egy napsugárban, mint a csillagok ragyogásában, vagy mint egy sétában a parkon át, vagy akár egy kézmosásban.
Korábban Várkonyi László hegymászónak (Konyinak) ajánlottam következő írásom, aki életét vesztette a Himalájában, de mivel egy családba tartozik minden hegymászó, így most is ezzel szeretnék búcsúzni.:






Csend van. Mint záporeső a szomjas szavannákra, úgy hull rám a csend. Fáradt, s néma sötétség borul rám.

Légzésem lassú, s kimért. Igyekszem szabályosan venni a levegőt. Fázom. Elgémberedett tagjaim lassan 

felmondják a szolgálatot. Vajon mennyi idő telhetett már el? - teszem fel magamnak újra és újra a kérdést.

Szerencse, hogy az öklöm az arcom elé tettem, most van egy kis szabad terem. 

Az egyre erősebben rám törő fáradtságban próbálom kapargatni "takaróm" belső felületét, 

hogy ne keményedjen be a légzésem által kicsapódó párától. Félek.

Aztán lassan ahogy a sötét sűrűsödik, eszembe jutnak a naplementék,ahogy a fény megtörik a horizonton,

s bíborba borítja a környező tájat. Eszembe jut a madár is, mely odahaza az erdei túra alatt oly szemtelenül

feleselt a fák lombjai közül. Majd a gyáva hegy fölött aratott győzelmemre gondolok s elmosolyodom szűk lavinakoporsómban.

Már nem félek. De van valami, ami zavar. Szinte összeroppant.

Mi ez a zaj, ez az éktelen lárma? A csend az. Csak a csend, mindenütt...



Ajánlom Várkonyi László hegymászónak (Konyinak), aki életét vesztette a Himalájában.


2010. május 2.




s_game•  2016. július 9. 17:58

Világ, világ!

Világ, világ! 
Te gyáva s becstelen.
Hitegető pilláid álnok terveket szőnek, miközben sorra hullajtod el hófehér tejfogaid.
Értékeid mára már üres tettek porhüvelyei. Szánlak. 


Virágos utcák  ösvényeit szelem, lelkemben leplezetlen örömmel hogy nem tartozom hozzád.
Árnyékod hosszú fekete karjai, hiába is nyúlnak utánam, nem hederítek rád,
hátatfordítok, s fejem felszegve lépkedem tova, szívemben az egyetlen s igaz szerelem ládikájával.
Kulcsom elszakíthatatlan láncon függ nyakamban.
Nap nap után látom, mily elszántan igyekszel elhinteni halott magjaid, de lásd, rajtunk nem fog gonosz varázslatod. 
Szerelmünk erős hálóját a természet erőivel sem tépheted szét. 


Világ, világ!
Te szemérmetlen s hazug. 
Nézd mit teszel gyanútlan gyermekeiddel, kik észrevétlenül is rabszolgáid lesznek.
Hiába kiáltanék nekik:
"- Ti balgák, ti szegények, átvert lelkű embertestek! Szánalom és sajnálat öveznek titeket.
Vakok s tudattalanok vagytok. Máskülönben hogyan hagynátok oly sokszor lelketek teljét megsemmisülni mosolyok s álszavak által!
Egy ölelés és megnő bizalmatok, közben csak..." 
(Világ, te aljas, te teszel újabb szemfedőt szemükre!)
"...újabb szöget kaptok házaitok falába!"


Nem hallanák. Hangom ebből az ismeretlen messzeségből odáig már nem jutna el. 
Mily jó nekünk ó Uram. Hálás vagyok neked hogy lelkem másik felével átélhetem a teljesség harmóniáját, s így kettecskén méltósággal evezhetünk át kis szigetünkre.
Járó rózsák, futórózsák vagyunk. Szivárvány vagyunk. Az élet mi vagyunk.


Világ, világ!
Te álnok s galád.
Gondolnád mi lennénk, kiknek odavetnéd sajnálatod eszközeit, de te vagy, ki szánni való.
Keserítheted ördögtestekben ép lelkek napjait, bújhatsz álarc mögé s súghatod hogy vidámkodni nem bűn,
de ha nem bánod nem hallgatok rád s inkább magányos csendben meghúzódom s egyedül művelem kis kertünk ágyásait,
s az öröm szívemben egyedül lelkem másik felének felidézett mosolya. 


Világ, világ!
Te haszontalan. 
Ne kísérts.
Semmi sem lehet szebb annál mint mikor szívszerelmem láthatatlan lábnyomain lépkedem. Az ő ösvénye az enyém, s viszont.
Nyomdokában megtanulom, mi az mit érek, s eggyéforró érzelmeink ragyogó fehérszőrű unikornisként emelnek ki minket a vadlovak közül.
Neked mindened van, de semmid sincs. Nekem nincsen másom, csak a becsületem.És semmi nincs mi számít, csak a becsület.
Te vagy minden, de a miénk vagy, világ,
s én tükröd leszek, hogy lásd ki vagy.


Mert csak a becsület, mi számít, 
s én tükröd leszek, hogy lásd ki vagy.


(2012. augusztus 17.)

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom