Életem része

Annak ellenére, hogy tudtam, ez az év nem lesz könnyű, az élet nem hogy rácáfolna, még rá is tesz egy lapáttal. Az előre tervezett és kötelező programok és az ezzel járó szorongások mellett, szinte minden hétre jut valami igazán “kedves” apróság, ami már az idegeim tetőfokán táncol. Persze vannak olyanok is, amiket magamnak köszönhetek, mert nem nagyon megy mostanában a kontroll. De attól, hogy problémát okozok saját magamnak, még visszagondolva sem tűnik hibának. Számomra nem az a hiba, ha valaki őszinte magához és a másik emberhez. Viszont, amit az őszinteség kivált belőlünk, az megér egy “misét”, még akár itt, ezen az oldalon is. 

Vannak, akik nem tudnak mit kezdeni vele, ha közlöd velük a nyilvánvaló tényeket. Hiába vannak tisztában azzal amit mondasz, még sem tudják kezelni….és cinikus, gúnyos lesz a megnyilvánulásuk feléd. Pedig te nem vársz mást, csak a csendet. Nem várod el, hogy szerintük neked tetsző választ kapj, mert csak akkor akarod hallani a válaszukat, ha megérettek rá. Ez általában időbe telik, ezért csak annyit szeretnél, hogy hallgasson. Tudom mit jelent a cinizmus, de azért saját magam megnyugtatására rákerestem a pontos meghatározásra. 

” A cinizmus eredetileg az ókori görög cinikusok filozófiai iskoláját jelentette. Jelenleg a szó olyan személyek nézeteire utal, akik szerint kizárólag önös érdekek mozgatják az embereket, és nem hajlandóak az emberi őszinteségre, erényre és önzetlenségre építeni. Gyakran pejoratív értelemben használatos. Görög-latin eredetű szó. Jelentheti a cinikus ember világnézetét, vagy cinikus cselekedetet, viselkedést, léha játékot komoly és/vagy szent dolgokkal”

Minden bizonnyal valamiféle folyamat végeredménye, hogy cinikussá válunk. Védekezés, a csalódottságtól való félelem, a saját érzéseink védelme, elfedése is eredményezheti, vagy talán a düh is. A cinizmussal remekül palástolható a lelkünk, könnyű elbújni mögé és kibúvót nyújt az életünk olyan eseményeinek, amivel fájdalmat okoznánk másnak vagy akár magunknak és remekül elodázható a változás. Amikor szembesülsz vele, először fel sem fogod igazán és értetlenül bámulsz, hogy a te őszinteségedre miért jön a cinikus reakció. El kell telnie pár napnak, hogy feldolgozd és megértsd. Hiába érted meg és hiába tudod mit kellene tenned, mégis felmerül benned is a cinizmus. Tudod, hogy a lehető legrosszabb, ha ugyanúgy reagálsz, de nehéz elhessegetni a gondolatát. Megfogalmazódnak a fejedben a válaszok, amik akár bántóak is lehetnek, pedig mondhatnád, hogy csak viccnek szántad. A megsebbzettség érzését próbálnád eltakarni, de még időben ráeszmélsz, hogy felesleges. Felesleges bántani azt, aki közel áll hozzád, mert minden cinikus megjegyzés csak távolabb visz tőle és soha nem tapasztalhatod meg a mély szeretet érzését. Ha megtudod fogalmazni magadnak, hogy mik azok a szituációk, amikor a cinizmust használod, talán el is tudod hagyni és helyébe léphet az őszinteség.

Vannak időszakok, amikor nem úgy működnek a dolgok, ahogyan szeretnénk. Törekszel, mert gyűlölöd a vitát a konfliktust, de nem kerül el. Rosszkor rosszat szólsz, vagy a hangnem sértő a másik számára. Megteszel mindent amit tudsz, hogy a dolgok újra jobbra forduljanak, de elszúrod. Már minden magyarázkodásnak tűnik, bármit is mondasz. Tenned kell és igazán akarnod is, hogy rendeződjön körülötted a világ. Változtam. Sokat. Van akinek ezt nehéz elfogadni és bár próbálja megérteni, nem könnyű neki.....és nem is könnyítem meg a dolgát, pedig megérdemelné. Három évvel ezelőtt, egy kellemes kora őszi napon az orvos közölte velem, hogy nincs jó híre, a vizsgálat során gyanús elváltozást látott a bőrömön. Kérte, hogy már másnap jelentkezzem a sebészeten, mert mielőbb el kell távolítani azt az anyajegyet, amiben ő a dermaszkóppal már a melanóma 5 jellemző tünete közül 3 lát. Nem tudom most sem, hogy mit fogtam fel az első percekben ebből, de másnap a sebészeten kezdtem. Egy hónapos várakozási idővel kaptam a műtétre időpontot. Nem beszéltem róla a közvetlen szeretteimnek, mert előbb magamban akartam helyretenni mind azt, ami várhat rám. Próbáltam mérlegre tenni az addigi életem és rá kellett jönnöm, hogy amiben addig nem hittem, hogy a lelki problémákra a test betegséggel válaszol, igenis létezik. Vagy esetemben megmagyarázó tényezőként léphetett fel. Kb. félóra kellett. A kocsiban ülve azalatt a 30 perc alatt döntöttem. Tudtam, hogy a fiamnak még szüksége lesz rám. Ő volt a fő motiváció. Ettől a perctől nem volt kérdés számomra hogyan tovább.  Azt hiszem leginkább realista vagyok ( egy ideje biztosan), de ez a felismerés megerősített abban, hogy sürgősen változtatni kell az életemen. Minden bizonnyal, ahogy közeledett a műtét időpontja, idegesebb lettem. Elérkezettnek láttam az időt, hogy közöljem a családdal a tényeket. Nem csak magát a műtétet és az esetleges kezelések lehetőségét, hanem az elkövetkező éveknek olyan formán való megélését, ami merőben más az eddigieknél. Nehéz volt. Nehéz volt látni, ahogy összeomlanak és nem értik, miért nem kell a segítség. Magam akartam megoldani és segítségüket elfogadni csak akkor, ha én kérem. Reméltem, hogy erre nem kerül majd sor. Tudom, hogy sokkal nehezebb a lelkünknek, ha egy szerettünk beteg, - volt benne részem - , mintha mi magunk. Megerősít a tudat, hogy élned kell és nem hagy összeomlani. Könnyebb elviselni, ha magad körül nem a folyton aggódó  és tehetetlen arcokat látod. A mosoly mindig fontos volt számomra, adni is és kapni is. Többet mosolyogtam akkor, mint valaha. Még most is úgy gondolom, hogy nem voltam optimista, mert reálisan láttam mind a két lehetőséget előttem. Nekem szerencsém volt, már egészséges vagyok. A betegség megtanított arra, hogy legyek egy kicsit önző, szeressem magam annyira, hogy csak a jó dolgokat akarjam és éljem meg a világból és utasítsak el minden olyat, ami nem tesz boldoggá. Nagyobb bennem a szeretet, mint bármikor és többet is kapok ezáltal. Csak az olyan emberek társaságát keresem, akik közelében azt kapom, amit én is adok. Szeretek élni és az élet minden pillanatát úgy megélni, hogy öröm legyen nekem és a környezetemnek.