nyugi1 blogja

nyugi1•  2020. április 3. 08:19

A szerelmes méhecske.

 

A kertben nézem a virágot,
fejemnél méhecske döngicsél.
Bújnék előle, de megtalál.
Kérdem tőle, miért követtél?

Válasza, nagyon meghökkentő!
Azért követ, mert szeret engem.
Úgy szeret, hogy életét adná
azért, hogy csak belém csíphessen.

Ha már ennyire szeret engem,
nem tudtam ellene mit tenni.
Így hát, belém szúrta fullánkját,
és lett egy puklim, borsószemnyi.

2020. 04. 03.

nyugi1•  2020. április 1. 12:51

Az élet egy madárdal.

Az élet egy madárdal,
hol halk máskor meg hangos,
Olykor bizony szomorkás,
máskor meg nagyon pajkos.

Néha egekig szárnyal,
majd időnként elcsitul.
Ha a szíved kitárod,
boldogságtól kivirul.

Van amikor álmodod,
hogy mi lenne, ami jó.
És mikor majd felébredsz,
akkor érzed mily fájó.

Mikor elérsz egyszer majd,
az álmodnak végéhez.
Akkor kerülsz közelebb,
saját lelki békédhez.

2020. 03. 31.

nyugi1•  2020. március 31. 10:11

Tavaszváró 2.

Várom a tavaszt, jöjjön el végre,
vágyom a napfényt tél derekán.
Mikor a kertben virágok nyílnak,
madárdal szól a vén cserefán.

Rigó hangja tölti be az erdőt,
gyerek zsivajtól hangos a rét.
Tavaszi szellő simítja arcom,
gyenge zápor a port veri szét.

Most még sűrű köd üli a tájat,
bánatos, sötét szürke az ég.
Még az ágat, fagyos dér lepi be,
tavak vizén már rian a jég.

Tatabánya: 2017. január 27.

nyugi1•  2020. március 31. 10:07

Tavaszváró!

Kivirágzott erdő szélen,
Kémlelem a kék eget,
Lepke helyett, varjú kering,
Jégvirágos rét felett.

Talpam alatt fagyott avar,
Lépteimtől ropogós,
Ösvény végén kis házikó,
Kapujában időjós.

Kérdem tőle, mi lesz eztán,
Válasza szívderítő.
Lesz még tavasz, lesz még nyár is,
Lesz még élet édesítő.

Kivirul az erdő a rét,
Megjönnek majd a fecskék.
És a virágos rét felett,
Újra szállnak a lepkék.

Tatabánya. 2017. január 4.

nyugi1•  2020. március 31. 09:58

Tükörkép 2.

 

Nézem a haját, ritka, ősz,
szeme a homályba réved.
Felfedezem, fáradt arcán,
mit odarajzolt az élet.

Azon elmélkedek, milyen
lesz ez az arc, tíz év múlva?
Lesz-e még majd valamikor,
boldogságtól kisimulva?

Mert most valami levertség,
szomorúság tükröződik.
Lehet, hogy gyermekkoránál,
egy kicsikét elidőzik?

Ahogy nézem tovább, hosszan,
már a ború kezd elmúlni
Lehet, hogy a jövőt látja?
Mert az arc kezd kisimulni.

Már a régi mosolyt látom,
megváltozott gyökeresen.
Ez az arcom tükörképe,
most már lassan fölismerem.

Tatabánya. 2019. 10. 21.


Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom