nyugi1 blogja

Békevágy…

Kik a Hazáért adták vérüket,
s hősként éltek, és hősként is haltak.
Ha látnák, mivé lett ősi földünk,
amit oly sokszor, vérrel áztattak.

Hol keletről Tatár, Török dúlta,
vagy nyugatról, a labancok nyúzták.
Szabadságharcunkat, a Habsburgok,
Oroszokkal karöltve, szétzúzták.

Trianonban, az antant széttépte,
másnak adva, gyönyörű Hazánkat.
A Szovjetek, kényszermunka címén,
a gulágra hurcolták, Apánkat.

Ötvenhatban, nem jött a segítség,
a nyugatnak, nem kellett a Magyar.
A Szovjet "forgószél", söpörte el
szabadságharcunkat, nagyon hamar.

Dicsőséges volt a bukás, amit
brutális leszámolás követett.
Sok forradalmárt, börtönbe zártak,
vagy megtorlás során, kivégeztek.

Ez a kor is, a süllyesztőbe tűnt,
talán eljön végre, a szabadság.
Olyan, amivel a magyar népet,
ezer éve, mindig csak áltatták.

Szeretném, ha most már, béke lenne,
a világ, minden nemzete között.
Békességben élnének a népek,
s nem törnének pálcát, egymás fölött.

Nem minden nép szereti a békét,
a régmúlt álmaik visszatérnek.
Bosszúból üldözik azt, mi Magyar,
abból ők, nem tudni mit remélnek.

Trianon, még ott van a fejekben,
némelyek, a Turult is tagadják.
Zarándokhelyet a Szent Hargitán,
a románok, dühösen feldúlták.

Jó lenne az is, hogy ha, minden nép,
szeretetben élne már, egymással.
Toleráns is lenne mindenkivel,
s tettel bizonyítaná, nem mással.

2020. június. 10.

Zúgjatok harangok!

Zúgjatok harangok,
küldjétek a széllel.
Sakálok tépték szét,
Hazánkat az éjjel.

Trianon kastélyban,
gyászruhánkat varrták,
Kéjes vigyorral, az
Antant béli szolgák.

Igaztalan terhet,
kell nékünk cipelni.
Mások bűneiért,
gyászruhát viselni.

Elrabolták tőlünk
Felvidéket, Bácskát.
Másé lett így Erdély,
Drávaköz és Bánság.

Vajdaságot aztán,
a Szerb király kérte.
És övé lett még, a
Vendvidék nagy része.

Kárpátalját vitték,
nem hagyták meg nékünk.
Ordítva kiáltják,
Szepesből is tépjünk.

Kikötőnk Fiume,
így lett akkor másé.
Őrvidék sem miénk,
hanem az Osztráké.

Van egy város, Sopron,
nem kívánt elmenni.
Szavazással döntött,
Magyar akart lenni.

Elrabolták hazánk,
szépséges hegyeit.
Kárpátoknak bércét,
s legtermőbb mezeit.

Száz éve történt meg,
e gyászos esemény.
Gyászlobogó lengjen,
minden ház elején.

Térdre boruljatok,
s mondjatok egy imát.
Máriát kérjétek,
és az ő Szent Fiát.

Ne hagyják most cserben,
sehol sem a Magyart.
Kit ez a fájdalom,
gyászruhába takart.

Harangok zengjetek,
abba ne hagyjátok.
Sír ma minden Magyar!
NEMZETEK! HALLJÁTOK?

2020. június 4.

Bárhol élsz is, a világban
kastélyban vagy kalyibában.
Ne felejtsd el, ősi Hazád,
hol született, Apád, s Anyád.,

Szíved őrzi, Anyád nyelvét,
Magyar himnuszt, lelked s elméd.
Légy te büszke, hogy Magyar vagy,
bármely gazdag, országban vagy.

A világnak legszebb része,
a te szíved mást, érez-e.
Kárpátoknak karéjában,
élünk mi, e szép hazában.

Az akácfák édes méze.
Szőke Tisza fodros vize.
Réten a pacsirta hangja.
A Tihanyi hegy, visszhangja.

Édesanyád jut eszedbe,
s remegés tör a szívedre.
Magad elé most, tarts tükröt,
és amit látsz, tőled függött.

2020. május 9.

Ha majd elmész messze földre,
gondolsz-e majd a hazádra?
Emlékszel-e a távolból,
a sok itt hagyott barátra?

Ha elhagyod a hazádat,
máshól, te csak jött-ment leszel.
Körötted minden idegen,
Magyar szóra, furcsán felel.

Hiába is mész bárhová,
legyen az, London vagy Párizs.
Ha megtanulod nyelvüket,
azt hiszed, hogy hazád máris?

Viszed Édesanyád házát?
Könnyét, mi szemébe szökik,
míg téged utadra enged?
Érzést, mint ha szíven döfik?

Mikor este, ha lefekszel,
nem hallhatod többé dalát.
Mehetsz te bármely országba,
nem lesz máshol, úgysem hazád!

2020. 02. 03.

Haza hol ringott a bölcsőm,
és körülötte a hegyek.
Hűs habzó patak, a Kishegy,
ahol játszottam, mint gyermek.

A halakkal teli Duna,
a szőke, kanyargó Tisza.
A Kárpátoknak bércei,
Alföldön, a búza kalásza.

A liget ahol az első,
igaz szerelem szövődött.
Boldogsággal teli város,
hova életem kötődött.

Turulmadár a kőhegyről,
mi őrzi kedves városom.
Miért is mennék el innen,
itt él az összes barátom.

Hazának, én ezt nevezem,
hű leszek hozzá végsőkig.
Nem hagyom el, itt maradok,
életem bárhogy végződik.

2020. 01. 16.